A halálról tudományos szemszögből...

Nagyon megtetszett ez a cikk. Bizonyára nem minden lelkiállapotban jó erről olvasni, de mindenesetre nagyon alaposan bemutat egy két halálunkhoz vezető utat ez a kis szösszenet. Érdeklődve olvastam. Nekem tetszett! Nektek?

-----

Milyen érzés meghalni?

• Index

| 2007. november 2., péntek 12:48

Milyen érzés lehet meghalni? Mivel a kérdésre nemigen lehet tapasztalatokra alapuló választ adni, a New Scientist szakértői, és a Semmelweis Egyetem pszichiátere, Dr. Pilling János segítségével jártunk utána a dolognak.

A halált biológiailag definiálni nem egyszerű feladat. Az orvostudomány megkülönbözteti a klinikai és a biológiai halált; előbbi a szívműködés és a légzés leállását jelenti, amiből jó esetben még vissza lehet hozni az áldozatot, utóbbi az agy halála, amit általában oxigénhiány okoz, és ahonnan már nincs visszaút.

A klinikai halál beállta után átlagosan öt perce van az orvosoknak a szívműködés újraindítására, mielőtt a vérkeringés, és ezáltal az oxigén hiánya végzetes sérüléseket okozna az agynak. Szerencsés körülmények - például az alacsony hőmérséklet - ezt az időt akár 15-20 percre is elnyújthatják. 1967-ben az első szívátültetés egyértelművé tette, hogy a halál fogalmát át kell értékelni, hiszen ilyenkor a páciensnek egy ideig nem hogy önálló légzése és szívműködése, de még szíve sincs, mégsem halott - magyarázta a kérdésünkre Dr. Pilling János. Mivel a vérkeringés és a légzés, és így az agy életben tartása bizonyos esetekben mesterségesen is fenntartható, a biológiai halált egy bonyolult definícióval, a harvardi agyhalál-kritériumrendszerrel határozták meg 1968-ban. Ebben olyan feltételek szerepelnek, mint a reflexek hiánya (például az, hogy a pupilla nem reagál a fényre), vagy az agy elektromos aktivitásának hiánya, a lapos EEG görbe legalább tíz percen át.

Ha megáll az agyat friss oxigénnel ellátó vér áramlása, az nagyjából tíz másodperc után eszméletvesztéssel jár. De vajon mit érezhet az ember, míg eddig eljut?

Fulladás

A vízbefúlás a valóságban közel sem olyan titanicosan drámai, mint a filmekben, sokkal inkább fájdalmas, és meglepően gyors. Amikor az ember rájön, hogy nem képes a fejét a víz felett tartani, úrrá lesz rajta a pánik, és reflexszerűen elkezd kapálózni, mintha egy láthatatlan létrán mászna, miközben levegő után kapkod, ha éppen sikerül a víz fölé jutnia - az életmentő-szlengben ezt nevezik küzdelemnek a felszínért.

Ez a küzdelem 20-60 másodpercig tart, majd az áldozat feladja, és elsüllyed, de még ekkor is görcsösen visszatartja a lélegzetét. Újabb 30-90 másodperc múlva a reflexek elkerülhetetlenül legyőzik, megpróbál lélegezni, víz kerül a tüdejébe, amire köhögéssel reagál, és ez még több vizet juttat be. A víz megállítja a tüdőben a levegőből az oxigént kiválasztó szövetek működését, és egyben beindítja azt a reflexet, ami lezárja a légcsövet, hogy megállítsa a további víz bejutását. A víz a tüdőben intenzív, égető fájdalmat okoz, amit az oxigénhiány először csend és nyugalom érzésébe fordít át, majd az oxigénhiány miatti eszméletvesztés és az agyhalál következik.

Szívroham

Az egyik leggyakoribb halálnem, ami az esetek túlnyomó részében egyáltalán nem olyan látványos, mint a filmekben, hanem lassú lefolyású, akár órákon át is tarthat. A legjellemzőbb tünet a nyomás és fájdalom mellkasban - ez a szívizom reakciója arra, hogy nem kap elég oxigént. A fájdalom kisugározhat a végtagok, a hát, a gyomor és a torok felé, emellett gyakori az émelygés és a hideg veríték.

Szívroham esetén a halál kiváltó oka az arrhythmia, a szív normál ritmusának megszakadása: nem jut friss vér az agyba, tíz másodperc múlva jön az eszméletvesztés, majd a halál.

Az igazi gyilkos azonban a várakozás. Az áldozatok nagy része egyszerűen nincs tudatában annak, hogy éppen egy enyhébb lefolyású szívrohamom esik át, szimpla rosszullétnek hiszi, és nem fordul orvoshoz. Egy amerikai-brit felmérés szerint ha a páciens beér a kórházba, 85 százalék az esélye a szívroham túlélésére.

Elvérzés

Minden a vérzés forrásától függ: ha az aorta (a szívből kivezető fő ér) sérül meg, másodpercek alatt elvérzik az áldozat, ha egy kevésbé fontos véna vagy artéria, akár órák is eltelhetnek a halálig.

Egy átlagos felnőtt szervezetében öt liter vér kering; 750 milliliter veszteségig különösebb tüneteket még nem érez az áldozat, legyen szó akár külső sebről, akár belső vérzésről. Másfél liternél gyengeség, kínzó szomjúság és ingerlékenység lép fel, aztán egyre erősebb szédülés, majd két liter vérveszteség körül jön az eszméletvesztés, és mivel nincs mi szállítsa az agynak az oxigént, beáll a halál.

Tűzhalál

Az egyik legfájdalmasabb halálnem, nem véletlenül használták boszorkányok és eretnekek kínzására a középkorban. A szervezet az extrém hőhatásra azzal reagál, hogy a bőr érzékelőidegeit érzékenyebbé teszi, így a fájdalom még erősebb lesz. A harmadfokú égési sérülések éppen ezért nem fájnak annyira, mint az enyhébb másodfokúak, mivel azok már elpusztítják a bőrrel együtt a fájdalmat érzékelő és továbbító idegsejteket.

A fájdalom gyakran csak akkor jelentkezik, amikor elmúlik a sokk és az adrenalinhullám hatása, akkor viszont az egyik legintenzívebb, amit az orvostudomány ismer. A fájdalom csillapítása az egyik legnagyobb kihívás az orvosok számára égési sérülések kezelésénél.

Maga az égés ritkán a halál közvetlen oka, az áldozatok általában a füst (és az abban levő mérgező anyagok: széndioxid, szénmonoxid, hidrogén-cianid) belélegzésébe és az oxigénhiányba halnak bele. A szénmonoxid a dózistól függő idő, de általában percek alatt fejfájást és álmosságot, majd ájulást okoz. Az amerikai tűzoltószövetség felmérése szerint a tűzben halálukat lelt áldozatok háromnegyedénél a szénmonoxid a halál közvetlen oka, és 40 százalékukat álmukban éri a halál: kiüti őket a szénmonoxid, mielőtt felébrednének a tűzre.

Lefejezés

Bár elég horrorisztikus látvány, a lefejezés valójában az egyik leggyorsabb és legkevésbé fájdalmas módja a halálnak; feltéve hogy a lefejező érti a dolgát, éles a szerszáma, és a lefejezett nem mocorog.

A lefejezés, vagyis a gerincagy átszakítása, és az agy elvágása a vértől megdöbbentő módon nem jár azonnali halállal. Egy 1991-es kísérlet azt mutatta ki, hogy az egerek agya a lefejezés után még 2,7 másodpercig működik, azt az oxigént felhasználva, ami az éppen az agyban levő vérben van. Embereknél ugyanez az idő hét másodperc - egyes tanulmányok szerint ilyenkor az áldozat még eszméleténél van.

Mindez azt feltételezi, hogy a lefejezés tökéletesen sikerült, ami csak a guillotine bevezetése (először Franciaországnak használták 1792-ben) óta szokás. Az 1500-as években több olyan esetet is feljegyeztek, amikor a tapasztalatlan hóhérnak akár tízszer is le kellett sújtania, mire sikerült a kivégzés.

Zuhanás

A halál egyik leggyorsabb módja, a szó szoros értelmében: nagy magasságból (150 méter körül) való lezuhanásnál a földet éréskor a test sebessége a 200 km/h-t is elérheti. A New Scientist által idézett [1] német kutatás szerint a halálos zuhanások áldozatainak háromnegyede a becsapódás utáni 1-2 másodpercben meghal.

A halál konkrét oka nagyrészt az érkezési felülettől, és a testhelyzettől függ. Egy amerikai kutatás a Golden Gate hídról leugró (75 méteres zuhanás, a vízbe csapódásnál a sebesség 120 km/h) öngyilkosok boncolási jegyzőkönyveit vizsgálta 1981-ben. Száz eset alapján arra jutottak, hogy a halál oka általában a tüdőt vagy a szívből kiinduló ereket ért sérülés, vagy magától a becsapódástól, vagy az összetört bordáktól.

Nagyobb zuhanások túlélői egybehangzóan arról számoltak be, hogy az idő lelassult, és ösztönösen úgy próbáltak kapálózni, hogy talpra érkezzenek. Bár ilyenkor a becsapódás energiája aránylag kis felületre koncentrálódik, és az ember lábai úgy gyűrődnek össze, mint egy autó motorháztetője frontális ütközésnél, mégis ebben a pózban a legtöbb az esély a túlélésre.

A legjobb tanács emellé a lehető legbanálisabb: próbáljunk meg puhára esni. 1942-ben feljegyeztek egy olyan esetet, amikor egy nő 28 métert zuhant, frissen felszántott földre esett, és egy csuklótöréssel megúszta az egészet.

Áramütés

Az áramütéses baleseteknél, 220 voltos, aránylag alacsony feszültségnél a halál oka egy kanadai felmérés szerint az esetek 92 százalékában a szív leállása, ami a szokásos tíz másodperc után bekövetkező eszméletvesztést okozza, majd oxigén híján az agy is leáll.

Magas feszültségnél (amit például villamosszékben alkalmaznak) az eszméletvesztés azonnali, így az áldozat elvileg fájdalmat sem érez. John Wikswo, a nashville-i Vanderbilt University biofizikusa viszont úgy nyilatkozott a New Scientistnek, hogy a koponyacsontok hatékonyan megóvják az agyat az áldozatba vezetett áram nagy részétől, így vagy a hőhatás (gyakorlatilag megfő az agy), vagy az izombénulás okozta fulladás a halál közvetlen oka. Egyik sem hangzik olyan humánusnak, mint ami miatt a villamosszéket mint kivégzési formát bevezették.

Akasztás

Az egyik legősibb kivégzési és öngyilkossági forma. A hagyományos "rövidköteles" megoldás (amit az öngyilkosok is alkalmaznak) fulladásos halállal jár: a kötél elszorítja a légcsövet és az agy felé futó artériákat. Ha a hurkot jól kötötték meg és helyezték el, a szokásos a menet: tíz másodperc múlva ájulás, majd pár perc múlva agyhalál. Ha azonban a kötél nem a megfelelő helyeken szorít az egyrészt szörnyű kínokkal jár, másrészt jelentősen meghosszabbítja a halálig tartó időt. Feljegyeztek olyan esetet is, hogy a kötélről levágott áldozatot 15 perc lógás után sikerült újraéleszteni.

A "hosszúköteles" akasztást Angliában vezették be először hivatalosan 1868-ban. Itt a lényeg az, hogy a kötél az áldozat rövid szabadesését állítja meg a gerinc eltörésével a nyakcsigolyák között - innen biológiailag ugyanaz az út a halálhoz, mint a lefejezésnél. Ha azonban rosszul mérte fel a hóhér az áldozat súlyát és a kötél hosszát, a zuhanás vagy túl hosszú lett, és a kötél letépte az áldozat felét, vagy túl rövid, és a csigolya nem tört el, így maradt a lassabb fulladásos halál. (Mivel a hóhérok a nyilvános kivégzésnél általában nem merték megkockáztatni az előbbit, az utóbbi volt a gyakoribb.) Egy 1992-es kanadai tanulmány az akasztással kivégzettek mindössze ötödénél mutatta ki a jellegzetes törést a második és a harmadik nyakcsigolya között.

Méreginjekció

Először 1977-ben alkalmazták a méreginjekciót, Oklahoma államban a villamosszék helyett; ma már a leggyakoribb kivégzési forma Amerikában. Valójában három injekciót kap az áldozat: az első egy thiopental nevű érzéstelenítő szer, a második a pancuronium, ami bénulást okoz és leállítja a légzést, majd kálium-klorid következik, ami azonnal megállítja a szívet.

Elvileg a módszer teljesen fájdalommentes, bár egyes tanulmányok szerint meg kellene emelni az érzéstelenítő mennyiségét, ugyanis előfordulhat, hogy az áldozat öntudatánál marad a második két injekció alatt is, és a harmadik intenzív perzselő, égető fájdalmat okoz neki - ami persze nem látszik rajta a második adag izombénító hatása miatt.

Vákuum

Bár csak egy esetről tudunk, amikor ember halálát okozta (1971-ben a Szujuz-11 űrhajó visszatérésekor megsérült a hajótest és kiszökött a levegő), a vákuum mint halálnem egyáltalán nem sci-fi, és elég csúnya módja az eltávozásnak.

Ha a külső légnyomás hirtelen leesik, a tüdőben levő levegő kitágul, szétroncsolva az oxigén felvételéért felelős szöveteket (ez különösen akkor súlyos, ha az áldozat bepánikol, és visszatartja a lélegzetét, mesterségesen fenntartva a nyomáskülönbséget). A szövetekben levő víz megpróbál elpárologni, ezáltal a test ijesztően felfújódik. A pulzus először felgyorsul, majd a vérben az elpárolgó vízből képződő légbuborékok lelassítják, és nagyjából egy perc alatt teljesen megállítják a vérkeringést.

Az eszméletvesztés a nyomáscsökkenés első 15 másodpercében bekövetkezik, de meglepő módon állatkísérletek azt mutatták, hogy még 90 másodperc után is újraéleszthetők az áldozatok maradandó károsodás nélkül.

"Paradicsomi állapotok"

Egy év múlva tudjuk meg a Duna kokainszintjét

• Index - ugyelet@mail.index..hu

| 2007. 08. 28., 18:40 | Frissítve: 2007. augusztus 28., kedd 19:33

A fővárosba érkezett a Duna vízminőségének vizsgálatára alakult nemzetközi expedíció három hajóból álló flottája. A szakemberek 95 állomáson vesznek mintákat, amiket várhatóan egy évig analizálnak majd. A vízminőséggel kapcsolatban jóslatokba nem bocsátkoztak, de Komárom és Budapest között paradicsomi állapotok uralkodnak.

Budapestre érkezett a Duna Vízminőségi Expedíció, kedden a Batthyány téren kötött ki a három hajóból álló flotta, ami összesen 10 országon keresztül összesen 2375 kilométert tesz meg. A program célja a Duna teljes hosszán az élővilág és a vízminőség feltérképezése, hogy teljes körű képet kapjanak a folyó jelenlegi állapotáról. Az expedíció teljes költsége egymillió euró, amihez a környezetvédelmi minisztérium 60 millió forinttal járul hozzá.

A kutatás a Duna-menti államok közreműködésével augusztus 14-én Regensburgból indult, és a tervek szerint szeptember végéig elérik a Duna deltáját, közben összesen 95 állomáson végeznek mintavételt, ebből 20 a folyó magyarországi szakaszára esik. Legutóbb 2001-ben végeztek hasonló vizsgálatot, azonban Csányi Béla biológus, az expedíció szakmai vezetője szerint most legalább háromszor annyit dolgoznak a szakemberek, mivel jelentősen bővült a vizsgálatra kiválasztott komponensek száma, meghaladják a 250-et.

Kábítószert és gyógyszert is keresnek

Vizsgálják a vízben különböző gyógyszerek és kábítószerek mennyiségét is, ezek a kutatások a legdrágábbak közé tartoznak, mondta el az Indexnek Csányi Béla. A biológus egyelőre nem akart jósolni, hogy a hat évvel ezelőtti mérésekhez képest most milyen állapotban van a Duna.

Laboratórium a hajó gyomrában

„Nem láttam romlást, mikor nyakig belemerültem a vízbe, és lábbal tapostam ki a mintavételi helyet. Eddig mindig jó volt a Dunában lenni, de Budapesttől ez biztosan megváltozik” – fogalmazott. Hozzátette, hogy a Komárom és Budapest közti szakasz viszont paradicsomi állapotban van, alacsony vízállásnál nemcsak a vízminőség, hanem a látvány is egyedülálló.

Csányi Béla arról is beszámolt, hogy a laboreredmények jövő nyáron várhatóak, az analízisek elkészítése ugyanis rendkívül időigényes. „Nem lepődnék meg semmilyen eredményen” – mondta.

Az Európai Hal Indexet használják

Az idei expedíció feszes munkatempójára magyarázat az is, hogy hat évvel ezelőtt nem végeztek olyan széleskörű méréseket, mint idén, most ugyanis a kutatás kiterjed az Európai Unió Víz Keretirányelve szerint a Duna halállományának vizsgálatára is. Ez egyelőre számos kérdést rejt magában, hiszen korábban soha nem végeztek hasonló kutatást, mondta el az Indexnek Guti Gábor, az MTA Magyar Dunakutató Állomásának tudományos főmunkatársa, az expedíció magyarországi szakasza halbiológiai vizsgálatának vezetője.

Működésben a mintavevő készülék

Ki kell kísérletezni például, hogy a mintavételek közül melyik reprezentatív, hiszen napközben nyolc szakaszon alkalmazzák az erre a célra kifejlesztett elektromos halászeszközöket, éjszakánként pedig a nyolc helyszín közül kettőre visszatérnek. További kérdés az Európai Hal Index alkalmazására vonatkozik, ami a természetes állapottól való eltérést mutatja ki, azt azonban még el kell dönteni, mit lehet természetes állapotnak nevezni.

A kutatásban résztvevő magyar biológusok és egyetemisták arról számoltak be, hogy szakmai kihívásnak tekintik az egyhetes munkát a magyarországi szakaszon, továbbá hogy remek lehetőség számukra új módszerekkel megismerkedni. Az expedíció egyik különlegessége a speciális mélységi mintavevő készülék, az airlift.

Sörözött víz vagy vizezett sör???

Sziget ide vagy oda, bármely rendezvényen előfordulhat, szóval a felmérés a lényeg. Mindenesetre elgondolkodtató, na meg tudományos. Olvassátok...

Mi igaz a Sziget-sör legendájából?

• Index - Stöckert Gábor cikke
  

Első nap a Szigeten, reggel nyolc óra. Tömeg sehol, a K-hídnál még unatkoznak a szekusok, egyikük alaposan át is túrja a hátizsákomat. A fényképezőgép alatt talál egy kellően gyanús formájú csomagot és kérdezősködni kezd. "Azok objektívek a fényképezőhöz" – hazudom, mire az inkálos int, hogy mehetek. Valójában kis dunsztosüvegek lapulnak a táskám alján (üveget nem szabad bevinni, ezért a kamuzás), negyed óra múlva már sörmintákat csempészek ki bennük a Szigetről. A vizezett sör legendájának próbálok utánajárni.

Mindenki hallott már róla. A Szigetre külön sör készül, ami gyengébb annál, mint amit a boltban lehet kapni. Öcsém kollégája mesélte, hogy a sógora sörgyárban dolgozott, és ott hektószám öntötték a kész sörbe a vizet. Haverom múltkor is megivott belőle ötöt és alig érezte. Csak a csónakháznál tuti, hogy rendes sört kapsz, mert a szervezők is ott isznak. És még sorolhatnánk a legendákat. Az elővizezett fesztiválsör a vendéglátóipar Keyser Sözéje [1]: elhitette az emberekkel, hogy létezik, aztán eltűnt.

Legalábbis eddig senki nem tudta igazolni a létezését. Majd én, gondoltam nagyot, és beállítottam három dunsztosüvegnyi sörrel a Központi Élelmiszertudományi Kutatóintézethez, hogy ugyan már, tessék nekem megmérni ezeknek az alkoholtartalmát. Az első üvegben a Sziget olcsósöre, az Arany Ászok volt, a másikban a drágább Dreher, a harmadikban pedig a kontrollcsoport, egy városi kocsmában csapolt Arany Ászok (a Szigeten mindenhol ugyanazt a sört csapolják, ezért volt elég onnan két minta). A két Ászokot a szemem előtt csapolták, látszólag trükközés nélkül, a Drehert viszont – és ez fontos lesz a későbbiekben – három pohárból lögybölték össze.

Szigorú szabványok

A söröket gyártó Dreher Sörgyárak Zrt. szerint természetesen a sör nem vizezve kerül a hordókba. "Amikor a sör készül, nagyon nagy mennyiséget főzünk belőle, nem úgy történik, hogy ez a sör a Szigetre fog menni, ez meg nem" – magyarázza Agócs Mónika, aki a cégnél a vállalati kapcsolatok vezetője. "Nem különböztetjük meg, hogy melyik hordó jut el a fesztiválra. A sör tőlünk nagykereskedőkhöz kerül, ők szállítják a Szigeten levő vállalkozóknak. Soha nem is akartuk, hogy ez máshogy működjön."

Agócs szerint ha nem lenne technikai akadálya, akkor sem állna a sörgyár érdekében vizezni a sört. "Több mint 256 ellenőrzőponton megy át a sör, rengeteg szabványnak kell megfelelnünk, ellenőriz bennünket a fogyasztóvédelem, az ÁNTSZ, az élelmiszerfelügyelet, mivel jövedéki adós termékről van szó, a Vám- és Pénzügyőrség, és természetesen legfőbb minőségellenőrünk a fogyasztó – hamar kiderülne, ha vizeznénk."

"A gyártónál tényleg nincs lehetőség ilyesmire" – mondja neve elhallgatását kérő informátorom, aki évekig gyártósorokat állított össze és felügyelt az egyik legnagyobb hazai sörgyárnál. "Szigorúan szabályozott gyártási technológiának kell megfelelniük, folyamatosan ellenőrzik őket. Az alkoholtartalmat is rendszeresen mérik, és akár több, akár kevesebb, mint az üvegen levő érték, a gyár komoly büntetést kap." Azt is megtudom, hogy ugyanaz a sör kerül a dobozokba, üvegekbe és hordókba, a gyártási folyamat csak apróságokban különbözik.

Azért a víz az úr

A sör felvizezésére tehát csak a kocsmákban van lehetőség, és informátorom már sorolja is a legnépszerűbb módszereket. "Egy bonyolult szelep van a hordó tetején, ezt egy kis fémtüske tartja a helyén. Ha a tüskét kitörik, rá lehet tölteni vizet a sörre és szén-dioxiddal ki lehet nyomatni." A beavatkozás hátulütője, hogy tönkreteszi a hordó szelepét. Agócs Mónika szerint a meghekkelt hordókat a sörgyár nem veszi vissza, informátorom azt állítja, hogy ennek ellenére sokan próbálkoznak a módszerrel.

A másik népszerű metódus, hogy olyan pohárra csapolják rá a sört, aminek az alján van egy kis víz. Éppen ezért mindig gyanús, ha a pult magas, a sörcsap viszont alacsonyan van, és a kuncsaft nem látja, hogy mit ügyködik a csapos. Akadnak olyan kocsmárosok is, akik működési engedélyüket kockáztatva álcázott szódáscsapot szerelnek a sörcsapok közé. Sört vizezni viszont olyan helyeken úgy a legkönnyebb, ahol pincér is van, és a vevő egyáltalán nem látja, hogyan csapolják a folyékony kenyeret.

"Mi mindig az üdítőgép szódájából töltöttünk rá a sörre" – mondja Peti, aki évekig dolgozott csaposként egy, a kispénzű főiskolások körében népszerű belvárosi krimóban. "A kocsmai alkalmazottak elég keveset kapnak, általában minimálbérre vannak bejelentve. Nap végén viszont elszámolás van, ahol az italfogyást mérik. Négy deci sörre csapoltunk egy deci szódát, úgyhogy tíz korsó sörön nyertünk kettőt."

Az egyik vizezett

A fenti módszerek nehezen alkalmazhatók a Szigeten. A fesztiválkocsmákban eleve nincs vízcsap, és a vendég látja, hogy mit csinál a csapos. "Egyébként nincs is idő arra, hogy vizezzünk" – fogalmaz Feri, aki több Szigetet dolgozott végig csaposként a nagyszínpaddal szemközti egyik legforgalmasabb helyen, az E-Klub bódéjában. "Olyan gyorsan kell adni a söröket, hogy nem lehet trükközni. Amikor én dolgoztam, egy ember csak csapolt megállás nélkül, a többi hordta, és még így is alig bírtuk."

A Dreher ellenőrökkel próbálja elejét venni a stikliknek. "Folyamatosan kint van a Szigeten egy csapat, mennek körbe, figyelik a csaposokat, és segítenek, ha valamilyen technikai probléma van" – mondja Agócs. Ennek ellenére akadnak próbálkozók. "Kilencvenvalahányas Szigeten volt, melón kívül, civilként kértem sört a haverommal" – meséli informátorom, aki maga is tagja volt egy ellenőrcsapatnak. "Kaptunk két vizes löttyöt, mire elővettem az igazolványom, és megmutattam a csaposnak. Rögtön jött két újabb korsó." Szóval nem árt ébernek lenni, nem biztos, hogy a Sziget mind a 250 sörcsapjánál rendes csaposok dolgoznak.

Meleg sör, állott sör

Sokszor előfordul, az is, hogy a sör egyszerűen nem megfelelő minőségű, ezért gondolja a vendég vizezettnek. Minden hordóban ugyanaz a sör van, de nem mindegy, hogyan bánnak vele. Nem jó például, ha a hordó nagyon felrázódik. Informátorom szerint a szakemberek között van olyan, aki a sör ízéről meg tudja állapítani, hogy aszfaltúton vagy földúton szállították. És a Szigeten akkor sem kell rögtön vizezett sörre gyanakodni, ha több korsótól leszünk részegek, mint általában. Egy ekkora fesztiválon rengeteget mozog az ember, természetes, hogy nagyobb alkoholbeviteltől kerül minősíthetetlen állapotba, mintha egy kerthelyiségben terpeszkedve tompítaná magát.

Az is árt a sörnek, ha nem hűtik le rendesen a hordót. A Szigeten sokszor – különösen a forgalmas helyeken – ezt a hibát követik el. Ez nemcsak azért gond, mert nem lesz elég hideg a sör, hanem azért, mert ilyenkor az ital kelleténél a jobban felhabzik, amikor ráeresztik a szén-dioxidot. Fesztiválokon gyakran látni, hogy a csapos ilyenkor egy külön korsóba kotorja le a habot, és amikor a habos korsó leülepszik, azt is rátölti egy következő korsóra. Az ide-oda töltögetés persze nem tesz jót a sör minőségének, és mint látni fogjuk, némi trükközési lehetőséget is magában rejt.

Népszerű tévhit, hogy a sör olykor azért nem jó, mert "kicsapolják a hordó alját". A sör mindig a hordó aljáról érkezik, mert a nyomás felülről megy a hordóba, és a sör minősége a hordón belül egyenletes. Napon tárolt hordóban viszont beindulhat egy romlási folyamat (ezért is fontos a megfelelő hűtés), és akkor valóban kevésbé lesz finom a sör. Illetve gond lehet abból is, ha a kocsmárosok megspórolják a megfelelő tisztítást: minden nap végén le kell szerelni a hordókat, és csapolófejektől a csapolókarokig át kell mosni a teljes rendszert. Ha ez elmarad, a sör néhány óráig a csőben állhat, amit aztán kicsapolnak az első másnapos punknak.

Hígjáték

A fentieket erősítette meg házi tesztünk eredménye is. A kutatóintézet szakvéleményében 39,3, 32,1 és 30,7 g/l-es alkoholtartalmak szerepeltek, ezeket nagyjából nyolccal kell osztani, hogy megkapjuk a sörösüvegekről ismerős százalékértéket (az alkohol fajsúlya 0,789 g/cm³).

A szemem előtt, trükkök nélkül csapolt szigeti Arany Ászok alkoholtartalma így körülbelül 4,9 százalék lett, ami a mérés hibáját (+/- 5 százalék) belekalkulálva nagyjából kiadja a márka 4,5 százalékos értékét. A Szigeten csapolt Dreher jóval gyengébben teljesített, 4 százalékos eredményével messze elmarad az 5,2 százalékos várt értéktől. Ezt a sört trükkösen, több pohárral bűvészkedve csapolták, illetve öntötték össze kora reggel, amikor a csaposoknak még lehet idejük vizezésre. A jelek szerint most volt is, valószínűleg az egyik pohárban felvizezett sör volt, a csapos nagyjából hozta a tíz korsón nyert két korsó arányát, amit Peti említett. Meg kell jegyezni azonban, hogy ezt a sört olyan helyen vettem, ami nem csak a Sziget hetében üzemel.

A teszt meglepetése volt, hogy legrosszabban a kontrollcsoportnak szánt városi Arany Ászok szerepelt, 4,5 helyett csak 3,8 százalékos volt. Az eredménnyel visszamentem az inkriminált kocsmába, ahol a meglobogtatott szakvélemény megtörte a csapost. Emberünk megsúgta, hogy náluk bizony vizezik a sört. A technikát nem volt hajlandó elárulni, de mivel a csapoláskor látszólag nem volt gond, tippemet a hordóhekkelős technikára adom le.

Három mintából tehát kétszer sikerült vizezet sört kapni, ami nem túl biztató. Megnyugtató viszont, hogy a szándékosan vizesre főzött fesztiválsör mítosza megdőlt, és hogy a Szigeten elvileg kevés a lehetőség a trükközésre. A sörgyár nem sáros, viszont nem árt, ha a pultnál figyelik, mit csinál a csapos. Bizodalmuk az Úrban legyen, és tartsák nedvesen a torkukat.

Emlékezzünk!

TRIANON POKLA

TRIANON 1920. június 4.

Örökségként nem csak olyan dolgokat kap egy család vagy akár egy egész nemzet, amire büszke lehet, ami a javát szolgálja. Megörökölhet olyan helyzetet is, amely véglegesen megnehezíti életüket, generációkat tesz tönkre, megtöri a valaha büszke nemzet önbecsülését, megnyújtja azt a szenvedést, amelyet a győztesek az „örökség" kihirdetésekor okoztak. Magyarországnak, a magyar nemzetnek ez a trianoni béke, amelyet a Párizs melletti Versailles Petit-Trianon palotájában 1920. június 4-én írtak alá a szövetséges és társult hatalmak.

A békediktátum percében 1920. június 4-én megkondultak Magyarország harangjai. Az üzletek bezártak, csakúgy, mint az iskolák és az egyetemek, a közlekedés tíz percre leállt Az ország gyászba öltözött, fekete lobogók, drapériák lengtek mindenütt A korabeli újságok szerint a magyar nemzet kétórás harangzúgással temette múltját és jövőjét Együtt gyászolt együtt könnyezett a magyar nemzet. Ezt kaptuk örökségként azért, hogy több ízben is Európa védelmében ontotta vérét a magyarság, hogy hűségével lehetővé tette a később ítéletet mondó nagyhatalmak töretlen fejlődését. Hogy a közismerten nagylelkű magyarság több esetben nemcsak a saját érdekeit nézte, hanem ezen felül emelkedve, Európa keresztény kultúrája védelmében indult hadba, nem értékelte senki. Megtette ezt 1956-ban is, amikor először roppantotta meg a legyőzhetetlennek hitt szovjet nagyhatalmat, miközben a nyugati államok cserben hagyták. Mondják, hogy a legszörnyűbb emberi érzés a hála. Nem is gyakorolták a magyarsággal szemben soha, a rossz lelkiismeret újabb és újabb csapást mért a Kárpát-medence magyarságára.

Mit örököltünk Trianonban? Egy megcsonkított, alig életképes országot A földrajzi értelemben csodálatosan egységes Kárpát-medence szerves összetartozását erőszakkal megtörték, folyóit hegyeit útjait, vasútjait egy tollvonással elvágták, még egyes falvak területén is átvezették az újdonsült határokat A történelemi Magyarországtól elvették területének 71,5 százalékát, lakosságának 63,5 százaléka pedig az újonnan alakult környező országokhoz került 1920-ban a 7 986 875 lakosú Magyarország népeinek 89,6 százaléka magyar anyanyelvű volt. Elveszítette megmunkálható földterületeinek 61,4, erdőinek 88,0, vasútvonalainak 62,1, ipari üzemeinek 55,7, közútjainak 64,5 százalékát, valamint teljes arany-, ezüst-, réz- és sótermelését. Az elcsatolt területeken élő több mint 13 millió lakosból a néprajzi határok figyelmen kívül hagyása következtében 3,5 millió volt a magyar, akiken átlépett a határ. Az első világháború győztesei a legyőzöttek közül Magyarországot büntették a legszigorúbban. Ilyen mértékű csonkítás még nem fordult elő a történelem folyamán „békeszerződés" néven. Olyan területeket vettek el, amelyek több mint ezer éven át a történelmi Magyarországhoz tartoztak, így nemcsak a magyar nemzet kialakult szállásterületének nemzeti és törté­nelmi egységét szüntették meg egy tollvonással, hanem azt a földrajzi-gazdasági egységet is, amely évszázadok alatt alakult ki a Kárpát-medencében. A győztesek baklövése által eltűnt Európa közepéről az a hatalom, amely védelmet nyújtott mind a keletről, mind a nyugatról jövő terjeszkedéssel szemben. Ugyanakkor azok az utódállamok, amelyek a háborúban nem vitézkedtek vagy részt sem vettek, győztes államokként szerepeltek a versailles-i ítélőbírák előtt.

A magyar békeküldöttség 1920. január 6-án Apponyi Albert gróf vezetésével érkezett Párizsba. Apponyi a területi kérdések eldöntéséhez népszavazás elrendelését kérte, álláspontja ezzel kapcsolatban ma is helytálló. A békeértekezlet győztes hatalmait a következő személyek képviselték: Angliát Lloyd George miniszterelnök, Franciaországot Clemenceau miniszterelnök, az Amerikai Egyesült Államokat Wilson elnök, Olaszországot Orlando miniszterelnök. Wilson nem kívánta megszüntetni az Osztrák-Magyar Monarchiát, csak megkísérelte volna átalakítani. Lloyd George a legtöbb kérdésben egyetértet Clemenceau-val, Orlando pedig nem sok vizet zavart. Wilson beteg volt, ezért hazautazott Washingtonba, az USA később külön békeszerződést kötött több országgal is. Így amikor a békeértekezlet megnyílt, már csak a magyargyűlölő Clemenceau diktált, és vezetésével gyakorlatilag tönkre tették Európát Beépítették a békeparancsba azt a „casus bellit", amely alapján kitört a második világháború, és következményeit ma is nyögjük.

Churchill „egyetemes hatású tragédiának” tartotta a békekötést Lloyd George, az egyik békediktátor később kijelentette, hogy „minden bizonyíték, mellyel egyes szövetségeseink elláttak bennünket, hazugságon alapult és hamisítvány volt, úgyhogy mi hamisítás alapján döntöttünk...”

Már nyolc évtizede szenvedjük a trianoni örökség „hozadékát”, évtizedekig pedig még fájdalmunkról sem lehetett beszélni. Nemzetrészeink magyarságuk okán másodrendű állampolgárok, a nemzeti kisebbségek jogainak elismertetési szándéka mellett a gyakorlati megvalósítással a győztesek sohasem törődtek. Mindezt tetézte a jelenleg regnáló Gyurcsány-kormány, amikor különböző hazugságokkal rászedte a magyarság egy részét hogy 2004. december 5-én tagadja meg testvéreit. Ez olyan sebet ütött a magyarság lelkén, hogy felért egy újabb Trianonnal.

Hankó Ildikó
Demokrata 2007. május.31.

Wass Albert még mindig háborús bűnös Romániában

Szegő Iván Miklós jegyzete
2007. 05. 22., 09:52

Nem veszik elő újra azt az ügyet, amiben a negyvenes évek végén háborús bűnössé nyilvánították, és halálra ítélték Wass Albertet és apját, így az ítélet érvényben maradt Romániában. Pedig ha jobban megnézzük a Wass Albert elleni vádakat, kiderül, hogy nem a román bíróságnak kellene újból ítélkeznie: egyszerűbb lenne a magyar hadbíróságok, illetve rögtönítélő osztagok, kémelhárító egységek tevékenységét elemezni. Wass Albertről a perdöntő iratok talán Budapesten rejlenek, valamelyik mélyre elásott katonai archívumban.

A kolozsvári bíróság a közelmúltban elutasította a perújítási kérelmet Wass Albert ügyében. Az erdélyi grófot és apját a kolozsvári népbíróság a negyvenes évek második felében (1946-ban vagy 1948-ban, erről ellentmondóak az adatok) minősítette háborús bűnösnek. Mindkettőjüket halálra ítélték az omboztelki és a vasasszentgotthárdi kivégzésekben játszott felbujtói szerepük miatt. A kivégzések 1940-ben történtek, amikor Horthyék a második bécsi döntés után egy időre átvették az uralmat Észak-Erdély felett.

Nyugaton érte a hír

A negyvenes évekbeli ítélet híre már csak Németországban érte utol Wass Albertet, aki 1944-ben került ide, majd 1952-től Amerikában élt. Az USA hatóságai tudtak, tudhattak a román ítéletről, de azt nem tartották olyan súlyúnak, hogy ne engedjék be egy alapos vizsgálat után az írót, aki ezután a floridai egyetemen taníthatott.

Wass Albert felmentését, legalábbis a perújítást korábban Frunda György RMDSZ-szenátor is megpróbálta elérni, de az ő kérését is elutasították pár éve. Az Evenimentul Zilei című román lap 2003-as tudósítása szerint Frundát akkor az RMDSZ is támogatta.

Egyelőre érvényben marad a halálos ítélet

Wass Albert
Fotó: Wikipédia

A mostani, 2007-es kolozsvári döntés azt jelenti, hogy a negyvenes évekbeli ítélet érvényben maradt Romániában. Erről Petru Urs, a bíróság szóvivője tájékoztatta a Mediafax román hírügynökséget. Az erdélyi Krónikának Urs később úgy nyilatkozott, hogy a testület húsz napon belül indokol írásban.

A kérelmet Andreas Wass von Czege (Czegei Wass András), az író fia, illetve a nevében eljáró Kincses Előd ügyvéd nyújtotta be. Az elutasítást a romániai magyar Paprika Rádió híre szerint nem indokolták meg a kolozsvári bírák. Az ügyvéd tíz napon belül fellebbezhet a döntés ellen, amit Kincses meg is fog tenni a kolozsvári táblabíróságnál.

Román archívumokban kutattak

Kincses szerint beadványát az alapozta meg, hogy a román védelmi és külügyi minisztérium archívumaiban olyan korabeli dokumentumokat találtak, amelyek azt bizonyítják, hogy Wass Albertnek semmi köze az omboztelki és a vasasszentgothárdi kivégzésekhez, melyek miatt elítélték a Wass család tagjait.

Vekov Károly történész, korábbi RMDSZ-es parlamenti képviselő 2006-ban olyan iratokat talált, amelyek Wass Albert ártatlanságát bizonyítják. Ezt akkor Kincses Előd jelentette be, és erre alapozva nyújtotta be keresetét idén a kolozsvári bíróságra.

Perújítási kérelmet egyébként csak akkor lehet benyújtani, ha olyan iratok kerülnek elő, amelyek alapvetően megváltoztatnák a korábbi ítéletet, és amelyeket az 1946-ban ülésező népbíróság nem ismert, nem ismerhetett.

Két irat felmenthetné Wass Albertet?

Az egyik irat szerint a román hadsereg információs szolgálata azt jelentette, a szentgotthárdi négyes gyilkosság felbujtója Wass Endre volt, Wass Albert apja. A tárgyaláson is végig Wass grófot emlegették, illetve hogy a magyar hadsereg által elkövetett gyilkosság előtti estén az öreg Wass Endre gróf átkocsizott Cegéről Szentgotthárdra, hogy a magyar tisztet a kivégzési parancs kiadására bíztassa, írta az Erdely.ma.

Az omboztelki, tizenegy áldozatot követelő gyilkosságnál egy Kőrösi József nevű polgármester volt a felbujtó, és nem Wassék, derül ki egy másik dokumentumból, a gyilkossági parancsot pedig egy magyar katonatiszt adta ki.

De mi történt valójában?

Az első bécsi döntés 1938-ban a Felvidék déli részét szolgáltatta vissza Magyarországnak, a második bécsi döntés pedig Észak-Erdélyt 1940-ben. Mindkét esetben Adolf Hitler döntött, így aztán a második világháború után a győztes szövetségesek visszaadták a területeket Csehszlovákiának és Romániának.

A második bécsi döntés után, 1940-ben magyar csapatok érkeztek Észak-Erdélybe, ekkor több atrocitás is érte az ottani román lakosságot. Egyeseket a román, másokat a kommunista kapcsolataik miatt gyanúsítottak meg, de voltak zsidók (illetve annak minősített személyek) is a későbbi áldozatok között.

Vekov Károly tanulmánya

Vekov Károly a Rubicon magyar folyóirat 2005/6-os számában, amely Trianon és a revízió címet viseli, tanulmányt jelentetett meg a Wass-perről. Ebben leírja, hogy magyar katonai bíróságok és kémelhárító szervek tevékenykedtek ekkoriban Wassék birtokain is. Ezekkel a szervekkel az idősebb Wass gróf, Albert édesapja, Wass Endre beszélt többször is. Az idősebb gróf szerepe sem egyértelmű azonban a későbbi kivégzésekben, illetve halálesetekben.

Vekov leírja, hogy két Szentgotthárdon letartóztatott román és két ugyanott őrizetbe vett zsidó származású áldozatot, méghozzá fiatal lányokat Cegén lőttek le a magyar katonák, állítólag menekülés közben. A négy személyt korábban a magyar csendőrség a katonai kémelhárításnak adta át, és ha nem is egyértelmű, de valószínűsíthető, hogy statáriális (rögtönítélő) bíróság elé is állíthatták a négy embert.

Magyar archívumokban is kéne kutakodni?

Az ügy még a magyar fennhatóság idején, tehát 1944 előtt is újra felmerült, de a katonai hatóságok nem engedték a holttestek exhumálását, és megkérték Schilling János alispánt, hogy ne foglalkozzon az esettel. Mindezek után felmerül a kérdés, hogy a mai magyar hatóságok miért nem foglalkoznak az üggyel, miért nem segítenek tisztázni a romániai bíróság által elítélt Wass Albertet.

A kivégzettek részben Wass Endre haragosai voltak, de a magyar katonai szervek emiatt aligha ítélték volna halálra őket. Sőt Wass Endre közbenjárására az eredetileg hat lefogott közül kettőt szabadon engedtek a hatóságok, utóbb ezt meg is köszönte neki az egyik érintett. Igaz, Wass Endre erre azt válaszolta: nem érdemelte meg a szabadlábra helyezést.

Vasgárdistákat és kommunistákat kerestek

A másik négy embernél sokkal valószínűbb, hogy vagy már rendelkezett róluk valamilyen információval a magyar kémelhárítás, vagy vallatásuk közben kényszerből vagy önként ismertek el valamit. Az egyik későbbi román áldozat például a vasgárdistákkal tartotta korábban a kapcsolatot. Két zsidó származású nőt pedig nagy valószínűség szerint kommunistagyanúba keverték - ennek azonban nem sok alapja volt, derült ki utóbb. Talán emiatt is hallgattak később a magyar katonai hatóságok, mert aligha volt komoly bizonyítékuk a "menekülés közbeni fegyverhasználatra".

Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy ha a magyar katonai archívumokban utánanéznénak a cegei eseményeknek, talán a kutatók több bizonyítékot találnának Wassék ártatlanságára. A román elhárítás dokumentumai ugyanis aligha lehetnek minden kétséget kizáróan bizonyító erejűek, hiszen ekkoriban magyar fennhatóság alatt állt Vasasszentgotthárd, illetve Cege is.

Hol volt Wass Albert?

Vekov cikkében megjegyzi azt is, hogy míg az apát, Wass Endre grófot a későbbi népbírósági perben sokan emlegették (bár sok konkrétumot ott sem tudtak ellene felhozni), addig a fiatal grófot, Wass Albertet alig hozták szóba. Ennek oka az lehet, hogy a halálesetek idején Wass Albert a környéken vadászott, alig vagy egyáltalán nem tartózkodott birtokközpontján. Így a fiatalabbik grófot - Vekov feltételezése szerint - azért keverték bele a negyvenes évek második felében a román népbírósági perbe, hogy a falubeliek biztosítsák maguknak a Wass-birtokokat, amelyeket a halálos ítéletre hivatkozva elkoboztak a magyar arisztokratáktól.

Érdekesség az is, hogy a Wass-per megindulása előtt a román minisztertanács is áttekintette az ügyet, és állítólag a miniszterelnök, Petru Groza (Gróza Péter) is jóváhagyta a vádiratot.

Lázár Ervinre emlékezve...

És sajog, sajog a szívünk…
Lőcsei Gabriella jegyzete
2007. január 10. 8:48

Én nem bánnám, írta Lázár Ervin évekkel ezelőtt, ha néha-néha meglátogatna a Szomorúság. Elüldögélhetne itt. Még be is sötétítenék a kedvéért. Összehúznám magam. És sajogna, sajogna a szívem… Mi bezzeg, Lázár Ervin mesenovelláinak lelkes hívei, nem fogadjuk ilyen készségesen őkegyelmét, mégis gyakorta betér hozzánk. Kitessékelni lehetetlen, vele térünk nyugovóra, mellette ébredünk. És szünet nélkül sajog, sajog a szívünk.


A pótolhatatlan veszteségek napjait éljük. És nem is „csak” gazdasági, társadalmi s földrajzi értelemben. Nem csupán a szülőföldünket húzzák ki a talpunk alól, védett növény- és állatvilágunk élőhelyeit árusítják ki, fillérekért, nem csak úgy-ahogy működő közegészségügyi és közlekedési hálózatunkat verik dobra, persze, ezt sem lehet könnyű szívvel tudomásul venni. De sorra mennek el világunkból azok az alkotók, akik műveikkel meg tudták édesíteni az életünket, fel tudták emelni a szíveinket, a szeretet napsugarával pásztázták végig a rút hétköznapokat. December végén Lázár Ervint sirattuk, január elsején a film- és tévérendező Mihályfy Sándort. A költő, Nagy Gáspár halálhírére már könnyünk is alig maradt. Csak a szívünk sajgott, kegyetlenül.

Búcsúztatásuk órájában, a gyászbeszédekben bizonyára elhangzik majd az örök közhely: munkáik által élnek köztünk ezután. Ám, aki megőrizte még a józan eszét, pontosan tudja, nem a vitathatatlan és maradandó értékek iránt figyelmes világban élünk. Még a médiával szoros kapcsolatban levő szellemi emberek emlékét sem lehet elevenen tartani a politikai talpnyalásra és reklámnyereségre berendezkedett televíziók által. Arról nem is beszélve, hogy a végérvényesen lezárt életművek láttán döbben rá az ember, milyen mostohán bánt a mi világunk, az utóbbi tizenhat esztendő is, az igazán tehetséges és tisztességes alkotókkal, akármilyen műfajban dolgoztak is. Lázár Ervin, akinek „tündéri realizmussal” megírt történeteit felnőtt és gyermek egyaránt szereti, ha – mondjuk - Latin-Amerikában látja meg a napvilágot, bizonyára Nobel-díjat kap (ha valaki, ő aztán megérdemelte volna, édes Istenem), és mindegyes abszurd meséjéből filmet forgatnak a világ legmenőbb rendezői. De, mert magyarnak született, és Alsó-Rácegresen gyerekeskedett („ha meghallom az ottani tájszólást, a mély a-kat, a zárt és nyílt e-ket, akkor érzem, hogy megvan a helyem a világban”- nyilatkozta nem is olyan rég), és a füstös, zajos Lónyay utcában lakott (szerette ezt a helyet, büszke volt rá, hogy lakásában valaha Benedek Marcell élt, a szemben levőben meg Mikszáth Kálmán), csak egy Prima primissima jutott neki. (Szinte az utolsó pillanatban.) Meg egy hézagos életműátirat, ami írásainak filmadaptációit illeti. Takarékos – szegényes – kivitelben, a hollywoodi szuperprodukciókon iskolázott közönségnek szánva. A mese és valóság mezsgyéjén taposó, legeslegjobb elbeszélései alapján forgatott Porcelánbabát riadt csodálkozással figyelte a budapesti mozik közönsége, meglepő módon külföldön jobban értették ezeket a sajátosan közép-európai groteszk történeteket, mint idehaza. Legnépszerűbb meséjének, A hétfejű tündérnek a rajzfilmváltozata lassan készül, az igényes munkához sok idő kell, az idő pedig, mint tudjuk, pénz kérdése, s kultúrára mostanság, minálunk abból jut a legkevesebb. Maradnak hát a 70-es, 80-as évek viszonylagos szabadságában készült mozgóképes átiratok, hogy a képernyőn újra meg újra felidézzék Lázár Ervin írói világát. A kisfiú meg az oroszlánok (ha még ki nem dobták a Magyar Televízió archívumából), meg a Szegény Dzsoni és Árnika… Nem vagyok biztos benne, hogy vevő lesz rájuk a tévénéző nagyközönség 2007-ben, a Gyűrűk ura és a Harry Potter-filmek után. Lássuk be, az emberek tekintélyes részének ezek a szuperprodukciók jelentik a mesefilmet...

Az a baj, mondják a szakemberek, hogy Lázár Ervin mellett nem tűnt fel egy olyan erős filmrendezői tehetség, mint amilyen Bohumil Hrabal társaságában Jiri Menzel volt. Szerintem meg az a baj, hogy mifelénk nem is akarták, sőt, kifejezetten akadályozták, hogy egymásra találjanak a kimagaslóan tehetséges alkotók. Cimboraság, fehér asztal mellett, írószövetségi közös utazások, a 70-es, 80-as években effélékre áment mondtak odafönt. De a reményteljes, az életképes együttmunkálkodást ott akadályozták a különböző főhivatalok, ahol csak tudták. Kedvencek voltak, favoritok, és megtűrtek, alig támogatottak. Az olyan határozott világképű, gerinces művészek, mint amilyen Lázár Ervin is volt, aki ráadásul igen hamar rájött, nem az a dolga, hogy politizáljon, hanem, hogy megírja, amit szeret („ami persze nem jelenti azt, hogy ne volna érzelmi hovatartozásom, a magyarságomhoz és a hagyományokhoz ragaszkodó konzervatív alkat vagyok” – vallotta), sem a rendszerváltozás előtt, sem utána nem számíthatott igazi kultúrpolitikai támogatókra. Hagyták élni, dolgozni is, de tehetségéhez méltó szeretetben, gondoskodásban nem volt része sohasem. Materiális gondjaitól soha nem függetleníthette magát, és hetven életévéből egyetlenegy olyan esztendő sem adatott neki, amikor csak és kizárólag „legnagyobb próbatételével”, az írással foglalkozhatott volna. Emiatt azután teli tarisznyával ment el ő is, mint pálya- és kortársai közül oly sokan, és ez az itt maradottak legnagyobb vesztesége. Szeretet és lélek nélküli, mesés történetekkel töltik be körülöttünk azt az űrt, amely Lázár Ervin távozta után ránk maradt.

Ez a tragikuma a Lázár Ervinnel egy korú, s hozzá sok tekintetben hasonló filmrendező, Mihályfy Sándor kivándorlásának is az élők birodalmából. (Mind a kettőjüknek Tamási Áron volt a kedvence, s mind a ketten nehezen, gyötrelmes kitérők után jutottak el választott hivatásukhoz.) A filmesnek azonban, főleg, ha olyan időtálló műveket hagyott maga után, mint Mihályfy Sándor, azt gondolna az ember, könnyebben tudja megidézni az emlékét a média bűvöletében élő, modern világ, mint az íróét, aki „csak” az anyanyelvünkkel tündökölt. De hibázik a logikánk: a Magyar Televízió, Mihályfy Sándor egykori munkahelye nem veszi elő a megboldogult legjobb filmjeit, se a Margarétás dalt, sem az Ábel-trilógiát, az immár hattyúdalnak nevezhető, 2002-es történelmi kalandfilmet, A titkos háborút sem. Csak a legelső irodalmi adaptációját vetítik, a Rideg Sándor regényéből készült Indul a bakterház című, kacagtató hatvan percet. A többi meg sincs talán… Lázár Ervin könyveivel viszont tele vannak a könyvesboltok. Sajgó szívünk gyógyítására pedig talán nincs is jobb orvosság, mint az ő szelíd mondatait olvasni, a lélek patikájáról, a boldogságról… Az elmúlásról is…