2011.11.10. 14:27 - Cziglán Karolina, pszichológus
Azok a szülők, akik büszkék arra, hogy minden helyzetben becsületesen járnak
el, követik a szabályokat, rendszerint csemetéiktől is ugyanezt várják. Igen ám,
de nem mindegy, hogy mikor.
Az erkölcsi érés ugyanúgy hosszú folyamat, ahogy nem egyik napról a másikra
nő ötvennéhány centiről száznyolcvanra a poronty. A legtöbb szülő ösztönösen
érzi, nem szabad nagyon haragudnia négy-öt éves csemetéjére, aki éjszaka leette
a marcipánt a másnapra szánt torta tetejéről, ám ha a kamasz tenné ugyanezt,
lenne miért aggódni. A pszichológusok lelkesen kutatták, hogyan, milyen
fázisokban és tempóban alakul ki az erkölcsiség. Arra jutottak, hogy a nevelés
mellett az ún. kognitív érés, amit hétköznapi szavakkal talán értelmi
fejlődésnek is nevezhetnénk, szorosan összefügg a moralitás kialakulásával.
Okos enged
Mondhatjuk erre ellenérvként, hogy a felnőtt világban egyáltalán nem
jellemző, hogy az okos emberek jobbak lennének. Így igaz, de szükséges bizonyos
alapvető logikai összefüggések megértése ahhoz, hogy a társas világot
igazságosan tudja megítélni az ember.
A kisgyermek öt-hat éves kora körül kezdi megérteni a szabályok mibenlétét.
Ahogy Mérei Ferenc fogalmaz, a négy-öt éves gyermek számára még nincsenek
szabályok, csak szabályosság. Erre a szülő felkaphatja a fejét, akinek csemetéje
nagyon is jól tudta már három évesen is, hogy baj lesz belőle, ha még egy lapot
kitép a könyvből, noha anya határozottan rászólt: nem szabad. Ez azonban az
adott helyzetnek szól, a poronty érzékeli a mi hangulatunkat, rezdüléseinket,
azt, hogy valami nem stimmel, és ez bizony összefügg azzal, amit ő művel.
Azonban még nem alkotnak ezek a tiltások koherens rendszert a fejében, amire
megbízhatóan emlékszik távollétünkben is.
Szabályok itt és ott
Ezt az időszakot ezért a pszichológia, talán kicsit szigorúan is, premorális
kornak nevezi. Az öt-hat éves kor drámai változást hoz ebben. Ebben az
időszakban tudnak már szabályjátékokat játszani a csemeték, és ahogy
megtapasztalják a tilos és szabad rendszerét, első körben kissé mereven kezdik
alkalmazni azt.
A kutatók játszó gyermekeket figyelve azt tapasztalták, hogy nagyjából
nyolc-tíz éves korig (egyéni érés szerint) úgy gondolkodnak a csemeték, hogy a
szabályok kőbe vannak vésve, mintha azokat valami megkérdőjelezhetetlen hatalom
adta volna. Nem nyitottak arra, hogy adott helyzetben közös megállapodás szerint
meg lehetne ezeket változtatni. Ha pedig olyan kérdéssel találkoznak, hogy ki a
rosszabb gyerek, aki véletlenül tett valami nagy kárt, például szándékán kívül
összetört egy értékes vázát, vagy az, aki szándékosan okozott kisebb kárt,
például elcsent egy ötforintost, a következmények alapján ítélik meg a rosszaság
mértékét. A szándék és motiváció figyelembe vétele ebben az életkorban még nem
működik automatikusan.
Ez természetesen nem jelenti, hogy az öt-kilenc éves gyerek mindig betartja a
szabályokat, hiszen az önuralom is olyan készség, amit lassan tanul meg az
ember. De a gondolkodásra ez a fajta, fekete-fehér logika jellemző.
A felnőttek is hibáznak
Körülbelül nyolc-tíz éves korban kezdik a gyermekek figyelembe venni a
szándékot is, és árnyaltabban megítélni az erkölcsi kérdéseket. Ezzel
párhuzamosan már azt is értik, a szabályok közös döntés alapján hozott
törvények, amik együttesen akár meg is változtathatók. Ám ennek árnyalódása még
kamaszkorban is bőven tart.
Egy kutató, Kohlberg szerint a felnőtt emberek kevesebb, mint tíz százaléka
képes egy tettet egyszerre látni a közös megállapodáson alapuló társadalmi, és
az általa elfogadott magasabb, elvi törvények szerint. Példájában egy férfi
viselkedését kell megítélni, aki gyógyszer lop beteg feleségének, mivel azt nem
tudná megvenni. Kohlberg nem is azt figyelte, hogy a tettel egyet értenek-e a
vizsgálati alanyok, hanem érvelésük minőségét. Az említett alacsony arány azokra
vonatkozik, akik egyszerre vették figyelembe, hogy a jogi-társadalmi szabályok
szerint vétkezett az illető, az egyetemes etikai normák szerint viszont helyesen
cselekedett.
A felsorolt fejlődési szakaszok részben általánosak, éppen azért, mert a
belénk kódolt értelmi nyiladozással együtt járnak. De hogy pontosan meddig is
jutunk, és gyorsabban vagy lassabban tesszük-e meg az utat, nagyban múlik azon,
milyen környezetben élünk: felhívják-e figyelmünket mások szándékaira, belső
indíttatásaira, adnak-e nekünk hiteles mintát, amire biztonságosan
támaszkodhatunk.
Cziglán Karolina, pszichológus
