2008. március 23., vasárnap

Rátgéber László nem akar tévétorony lenni

Egy nagyon jó cikk, amiben nem csak a kosárlabdáról, hanem a magyar sport és a magyar élsport életéről is szó van...

|
2008. március 22., szombat 21:30

A kosárlabda a genetikától, a hústól, a centiktől és a pénztől függ, de az oroszok mindenkit megvásárolnak. 1993 óta folyamatosan sikeres a pécsi női csapattal a mesteredző, aki visszatért a női válogatott élére, mert minden annyira rossz. Az éneklés viszont jó, amit Lovasi András megmentése miatt kezdett el a Kiscsillagban. Rátgéber Lászlóval beszélgettünk.

Rátgéber László

Újvidék, 1966. 10. 11.
Csapatai: Vojvodina, Jugoszlávia ifjúsági válogatottja, Jugoszlávia felnőtt válogatottja (másodedző), MiZo-PVSK (1993-tól) Női válogatott: Eb 4. (1997), Eb-7. (2001), Vb-10. (1998) tízszeres magyar bajnok, kétszeres Euroliga-bronzérmes (2001, 2004), kilencszeres Magyar Kupa-győztes, mesteredző (2003)


Egy este van Kiscsillag- és The Clash-koncert, illetve Pécs-meccs. Melyiket választja?

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Túl sok variáció van. A Pécs a munkám, nehéz elcserélni bármire, a Kicsillag meg nagyszerű, hogy van, az a barátság és a szabadidő. A Clash science-fiction: mivel Joe Strummer nincs már köztünk, ezért ha lenne is Clash, akkor se mennék el. Bár a Sex Pistolsra el fogok menni mosolyogni Újvidéken, és a Szigeten is lesz. Ők szétrombolták az ideált tíz éve, érthető okokból, a pénz miatt. A Clash maradjon sci-fi.

Két számot írt a Kiscsillagnak, rendszeresen fellép velük.

Lovasi felhívott, hogy csinál egy új együttest, hallgassam meg az új számokat, amiket Ózdi Rezsővel, a Kispál és a Borz-alapítóval vettek fel. Annyira rosszak voltak régen, hogy a szomszédok feljelentették őket, menniük kellett a patacsi művház próbaterméből. Meghallgattam az Itt valahol és a Kockacukor című számokat, és azt mondta Lovasi, szeretne gitározni, és valószínűleg nagyon jó lesz. Ezután meghívtak ebédre, amit én fizettem, így gyorsan rájöttem, hogy ez egy profitképes produkció lesz. A Kispállal is felléptem néhányszor, ennek szintén megvan a története, mert Lovasi jogosítványát csak akkor adta vissza a rendőr, ha éneklünk valami punkszámot, és ezt Lovasi nem tudta volna. Lovasi megkért, írjak angol nyelvű számokat. A Kispál és a Borzról és Lovasi szövegeiről írtam a Russian in the schoolt. Bandi nagyon tehetséges, de úgy könnyű jó szövegeket írni, ha valaki tehetséges. Akkor viszont szép teljesítmény, ha balfasz valaki. Az a titok, hogy ő nem beszél angolul, és nem értette, miről énekelnek a világban, míg mi angol szövegeken nőttünk fel, ezért ő teljesen tiszta, nem fertőződött meg angol szövegekkel. A Fishing on Orfű című szám az új albumon lesz, tetszik az embereknek a lüktetés, és hogy mennyire jó horgászni. Az Almássy téri koncerten készült, a legfőbb merénylet önmagunk ellen, aminek az üzenete, hogy nem szégyen vidámnak lenni.

Mi kellene ahhoz, hogy elhagyja a Pécset?

1993-ban hatodik helyezettként vettem át a Pécs csapatát, és arról álmodoztunk, hogy majd elindulunk egy nemzetközi kupában és Final Fourt játszhatunk. Az álmom egy kis Real Madrid volt. Nagyon nehéz versenyezni, amikor az oroszok megveszik a legjobb játékosokat, a nyugat-európai csapatok a többiből válogatnak, nekünk meg itt a maradék. A Mizo-Pécsnek van egy csomó bajnoki címe, de nem hiszem, hogy ebből háromnál többször mi lettünk volna a favoritok. BSE, Diósgyőr, Sopron, mind erősebbek voltak, mi az akkori magyar magot szedtük össze: Iványi-Károlyi-Újvári-Csák-Béres. Olyan csapatot csináltunk, amely tudott küzdeni, de ez sem volt elég. Akkor fájt a legjobban a szívem, amikor a Szamara ellen két-három labdán múlt a győzelem. A különbségek forintban, centiben és kilókban mérhetőek.

Nem keresem mindenáron a változást, én edzőként vállaltam, hogy vándormadár legyek, de két gyerekkel nem szívesen változtat az ember. Persze ha kihúzzák alólad a talajt, valamit húznod kell. Egy magyar válogatott van, egy Pécs van, nem akarok mást, nem akarok se polgármester, se tévétorony lenni. Kosárlabdaedző vagyok, ha valami eltűnik, akkor nagy baj lesz. Minden kiváltható, de amit itt csinálok, annál nincs hálásabb dolog most Európában, ha nem tisztán a financiális dolgokat figyeljük. Valójában a gazdagságról kell beszélni, ami meg itt a szívünkben van, és azt nem tudják elvenni.

Sportoló családból származik, kosarazott, fiatalon edző lett.

Édesapám volt Jugoszláviában a női szövetségi kapitány 1966-ban, amikor születtem, édesanyám pedig többszörös jugoszláv válogatott, kétszeres bajnok. Sokszor viccelek, hogy a feleségemnek (3) és az anyukámnak (2) is több aranyérme van, mint a Sopronnak (4). Kosaraztam, de ahogy minden fiatal szeretne magával kezdeni valamit, úgy én is, és ez elég kreatív dolognak tűnt. Lányokat jobb edzeni, előbb látszik a munkád. A fiúknál akkor vagy valaki, ha jön egy csávó, és leszakítja egy zsákolással a gyűrűt. Te állsz a kispadnál, hogy milyen jó edző vagy. A lányoknál meg úgy állsz, mintha hülye lennél. Ez a férfi kosárlabda előnye. Egy női csapatnál sokkal gyorsabban meglátszik az edző munkája, ezért minden kezdőnek ajánlom, hogy lányokkal dolgozzon. Persze tudnak szeszélyesek lenni, de nem kell félni tőlük.

Mi volt a legjobb visszautasított szerződésében?

Tizenöt év alatt három komoly szerződésajánlatom volt. Nem kell azt hinni, hogy engem naponta hívogatnak, hogy menjek valahova edzősködni. Ennek az az alapvető oka, hogy tudják, nehezen lehet engem kimozdítani Pécsről. 1997-ben volt az első, akkor Berényi János, az MKOSZ jelenleg elnöke és a Sopron akkori elnöke nagyon el akart vinni Sopronba, mert nagy bajok voltak Pécsen. Ezután önállósodott a szakosztály, azóta csak döntőket játszunk, és talán kettőt-hármat vesztettünk el. Akkor indult el az igazi Mizo-Pécs építése. Volt egy férfi kosárlabdás átruccanás, amiben meghátráltam keményen. A Moszkva is megkeresett, és nem most, amikor sokat írtak róla. A szezon előtt eljöttek hozzám, és még a pénzügyi tárgyalások előtt azt mondtam, nem.

A szövetségi kapitányi posztot miért vállalta újra? Fogunk újra örülni egy Eb-7. helynek, ahogy még korábbi szövetségi kapitányként megjegyezte?

Most olyan frekvencián vagyok, hogy el kellett vállalnom. Egy magyar női válogatott van, nem nyolc. Aggódom, hogy a kulcsemberek elvállalják-e, mert nagyon leépült a válogatott imidzse, de remélem, hogy az új generációval el tudunk kezdeni építkezni. Ehhez viszont az kell, hogy az idősebbek most elvállalják. Nagyon mélyen vagyunk, a 22. helyen, épp bent maradtunk a legerősebb csapattal. Ha csak a fiatalokra számítanánk, semmi sanszunk nincs. A régi labdarúgómondás áll itt is: könnyebb bent maradni, mint feljutni az NB 1-be. Nálunk erről van szó. Az öregeknek most kell visszaadniuk, amit kaptak a kosárlabdától. Ha nem vállalják el, akkor a lúzerek filozófiájával hosszú terminusra kell készülni.

Mi volt az a biztosíték, amivel rá tudták venni?

Az utóbbi években nagyon gyenge volt a játékunk, jobban idegeskedtem a válogatott meccsein nézőként, mint azok, akik annak idején elidegenítettek a válogatottól, mert nem szakmai dolgokról volt szó. Mindenbe belekötöttek. Egy probléma van, ha az idősebb játékosok is ezt érzik, mint én, hogy elidegenültek, és nem becsülik meg őket. A mottó most az, hogy mit tehetünk a hazáért, és nem az, hogy mit tett a haza értünk. Az összefogásnak belülről kell jönnie. Nagyon kevés az esély így is, de nem akarok úgy élni, hogy nem próbáltam meg. A játékosok számára is fontos ez, mert végre kiderül, ki mennyit ér. Akkor sokat kellett veszekedni, de az idő megmutatta, mi az arany és mi a bizsu. Habár ahhoz rövid az élet, hogy szar borokat igyunk, de elég hosszú, hogy mindenki megmutassa, mennyit ér és mit tud. Hiányérzetem lenne, ha nem próbálnám meg. Ha jó játékos vagy, bedobod, ha rossz vagy, kihagyod, de ha el sem dobod, akkor nem vagy játékos. El kell vállalni.

Mi volt a legjobb és legrosszabb edzői döntése?

Egy egyetemista a szakdolgozatánál is megkérdezte már ezt tőlem: amikor nem utaztam ki a magyar válogatottal Volgográdba, az oroszok elleni meccsre, hogy pihenten várjuk a visszavágót a kezdő ötössel, és kijutottunk. Most mindenki elégedett lenne a hasonlóval, mert csak tévéről nézzük az EB-t. Igen, a legrosszabb: amikor nem utaztam ki a válogatottal. Képtelen voltam kívülről látni a helyzetet. Én megegyeztem akkor a csapattal, mindenkivel, hogy ez így rendben van, de a nyilvánosság borzalmas volt. Iszonyatos volt, amit kaptam, a lemondásomat követelték. De egyben ez volt az egyik legjobb döntésem is.

Mitől roggyant meg a Pécs gazdaságilag?

A eredmény hajszolása miatt. A pécsi kosárlabda nemcsak az anyagi helyzet miatt gyengül, hanem az európai tendenciák miatt is. A női kosárlabda olyan sportág, amit mind az öt földrészen játszanak, és nem akármilyen szinten: az ausztrálok a világbajnokok, Amerikáról ne is beszéljünk, Afrikában és Ázsiában is egyre jobbak. Lassan eléri azt a szintet, mint a fociban, hogy Afrikából jönnek a legjobbak. Rengeteg pénz van a kosárlabdában, de Európában űzik a legmagasabb szinten. Ilyen még nem volt, és nem is lesz. A férfiaknál a spanyolok nyerték a vb-t a görögök ellen, a nőknél sem jutottak be az amcsik a döntőbe. A női Euroliga erősebb, mint a WNBA. A Szpartak Moszkvában négy orosz válogatott szerepel, hat WNBA-sztár, és a világ legjobb játékosa, Lauren Jackson. Nagy pénz van a sportágban, és amint valahol nagy pénz van, Magyarország abban leszakad. Nem a hús és a genetika miatt. Korábban komoly esélyeink voltak, hogy megnyerjük a Final Fourt, de akkor Leslie és Griffith nem játszott még Amerikában. Tuvics 20 millióba került, most 25-be, Sztyepanova kevesebbért játszott nálunk, mint a tőlünk elszökő Edwards.

Három Final Fourt játszottunk, és oda be is kell jutni. Amikor 2001-ben először kerültünk Európa legjobb négy csapata közé, a magyar fizetésekhez képest jól kerestek a játékosok. Béres Tímeát és Bujdosó Nórát elvitték tavaly, mindkettő a Final Fourban van, de alig játszanak. És miért mentek oda? Mert ezek elől a csapatok elől elvittek mindenkit az oroszok. A tavalyi év magyar bajnokságának messze legjobbja, Ivana Matovic, aki ugye Sopronban játszott, három évre leszerződött egymillió euróért, de az Euroliga kulcsmeccsein egy percet sem játszott. Ül a kispadon, nézi a meccset: ez luxus. Minden orosz csapat nagyokat igazol, hogy egymással versenyezzenek. De közben nincsenek már orosz játékosok: a Final Fourba jutott Jekatyerinburgban az 5x40 percből 4 percet töltött orosz a pályán. De ez nem érdekel senkit.

Most mennyi a Pécs költségvetése?

Egymillió dollárnál több, de egy moszkvai csapatnak 7 millió dollár, ami valójában no limit. Aki kell nekik, azt megveszik. Így már nem lehet tudni, ki mennyit ér. Mindig annyit, amennyit fizetnek érte.

Pécsen most még inkább az utánpótlás-képzésre helyezik a hangsúlyt. Merre tovább?

Ezzel a csapattal nyertem 9 bajnoki aranyat és 10 kupát, de másnap, amikor felkeltem, soha nem voltam okosabb. Tavaly az elvesztett döntő után sem lettem butább, sőt akkora gazdagságot kaptunk, hogy megismerhettük, ki van velünk, ki ellenünk. Régen volt ennyi nézőnk. Most kezdjük átértékelni a dolgokat itt, Pécsen, és egy célunk maradt, hogy mindig tele legyen a csarnok, olyan csapatunk legyen. A döntő jó volt arra, hogy átérezzük, nagyon nehéz lesz megint legyőzni a Szamarákat, pedig itthon nem vertek meg minket. Sajnos gyengülünk, de utánpótlásbázist fogunk beindítani, és edzőképzést, a pécsi egyetemmel együttműködve. Felajánlottam a városvezetésnek, hogy átadjuk azt a tudást, amivel a legjobb edzőket és játékosokat neveltük ki. Mint az MTK a fociban. Most ebben látom megvalósíthatónak a saját kreativitásomat.

Oroszország és Amerika. Nem próbálná ki magát külföldön, ahol van pénz és ember is?

Kimehettem volna Moszkvába, anyagilag is jobb lett volna, talán a Final Fourt is megnyerem, de nem elégít ki. Ez csak egy trófea, és Moszkvában csak egy kreativitás nélküli katona lennék, mint a többi elkényeztetett és túlfizetett sztár. Persze, szeretnék Euroligát nyerni, de a Péccsel, vagy egy olyan csapattal, amin érezni a munkámat, mert egy edző csak akkor elégedett, ha látszik a csapa játékán a munkája. A tanár is szívesebben tanít gyengébb képességű diákokat.

Amerika másik dimenzió. Ott nagyon erős kosárlabda-kultúra van a középiskolákra és az egyetemekre építve, de sokkal több az idióta is, mint itt. A head coachnak teljesen más a feladata, mint Európában. Nem kell neki foglalkozni az utánpótlással. Európában máshogy kell beszélni az újságírókkal, a játékosokkal, a vezetőkkel és a szurkolókkal is. Ott minden fel van építve köréd, és abba a gépezetbe téged behelyeznek, ennyi. Nekem nincs jó véleményem az amerikai edzőkről, bár persze tudom, onnan indultak a zsenik. Az alapdolgokat csinálják fantasztikusan. Az amerikaik által kitalált rendszer csak ott működik, rengeteget lehet tőlük tanulni, de tilos majmolni őket. Szerintem évente ötven Michael Jordanhez hasonló adottságú kosaras jön ki az iskolákból, majd jön a fizikai és a mentális kiválasztás. Nálunk örülni kell minden gyereknek, aki bejön.

Mi a híres jugoszláv iskola lényege, amely Kukocsot, Divacot, Sztojakovicsot és Petrovicsot adott az elmúlt évtizedben?

Meg kell tanítani győzni a gyerekeket, ezt akarjuk. Vannak genetikai dolgok, a Dinari-hegységben vannak falvak, ahol az átlagmagasság 190 cm felett van. Egy dolgot nem szabad elfelejteni, hogy a jugoszlávok a magyaroktól is tanulták a kosárlabdát, a horogdobást ők is horognak hívják. Kicsit puhább diktatúra volt a magyarországinál, viszont minden szombaton kosárlabda volt a tévében. Aki nem tudott kosarazni vagy focizni, annak nem volt csaja, elzavarták a picsába. A társadalmi kultúra teljesen más volt, mindenki sportolt. De a legfontosabb, hogy a jugoszlávok megtanulták, nemcsak az edző tanítja a játékost, hanem a játékos is az edzőt.

A kommunista vezetés úgy építette fel az országot, hogy mindig hoztak hozzá rendezvényeket is: 73-ban Belgrádban kosárlabda Eb volt, 79-ben mediterrán játékok Splitben, 89-ben Zágrábban megint Eb, és még sorolhatnám. Verseny verseny hátán, amihez mindig kapcsolódott egy új létesítmény átadása is. És Jugoszláviában nem dominált az olimpiai pont. Nekem tesisként még tanították, hogy alapvetően négy iskola létezik: a cseh, a svéd, a francia és a német. Ezután következett a keletnémet. Ezekből mi utóbbit sajátítottuk el. A labdarúgás a világon mindenhol a legnépszerűbb, és most már nem vagyunk hülyék a vasfüggöny miatt, látjuk a tévében a külföldi meccseket. A hagyományosan sikeres magyar sportokat, mint a kajak-kenu, úszás, asztalitenisz, meg kellene óvni, a népszerűeket meg továbbfejleszteni. Figyeljük csak meg, ott ahol komolyabb pénzek lettek befektetve a sportba, sehol sem vagyunk. Ahol pénz van, az elkezd süllyedni. A kultúra sincs eléggé támogatva, de a magyar sportot magára hagyták. Ha a színházakat magukra hagynák, azok is tönkremennének.

Ennek az egész sportkultúrának ilyen a felépítése. Ebben az országban nincs kellőképpen megbecsülve a teljesítmény, nincsenek létesítmények, addig nem tudunk másról beszélni. Nem lehet fiatalokat istállókba levinni edzésre, amikor mindenki utazik, és látja a világot. Nincs edzőképzés, nincs pedagógia. A testnevelő tanárok nem kosárlabda-fanatikusok. Az élsport nem az, ami a sport. El lehetne választani testnevelésre, tömegsportra, versenysportra, látványsportra, akármilyen rossz nevet kitalálhatunk még ide. Sokkal nagyobb társadalmi elismerésük volt azoknak, akik tettek a sportért. Ezeket ki lehetne javítani, most egy-egy kis sziget az országon belül működik. Mindennek az a titka, hogy alkalmazkodj a helyzethez, ha nem te alakítod. És az alázat.

2008. március 9., vasárnap

Hogyan történik a választás???

Egy kis segédlet, ami bár vicces de mégis komoly.
Íme a választás felelősségteljes megközelítése az indextől:

2008. február 2., szombat

Tudományos szemszögből a szóvicc (Index cikk)

A szóvicc ökölcsapás az agynak


Három cowboy lovagol a sivatagban. Elöl megy Joe aranylovon, utána Bill ezüstön. Mögöttük pedig Charles bronzon.
Fájt, ugye? Esetleg nem értette meg azonnal, újra kellett olvasnia a viccet, hogy felfogja? (Akik ismerték, most nem játszanak.) A hiba nem az ön készülékében van: a szóviccek a kutatók szerint komoly erőpróbát jelentenek az agynak, bármilyen fura képzavar is ez. Tudományos tények magyarázhatják azt is, hogy miért fájnak jobban a szóviccek a többi poénnál, és miért hajlamosak egyes emberek jobban arra, hogy olyan borzalmakat találjanak ki, mint a "Hogy hívják a tréfás kávéfőzőt? Mokkamester."

A szóvicc érdekes ambivalencia a humorban: egyszerre örvend nagy népszerűségnek és kétes hírnévnek. A szóvicc szórakoztató, de csak a maga fájdalmas módján: szóviccet hallani általában olyan, mint Zuzu Petalsszal beszélgetni [1]. És mint ahogy nyilvánvaló, hogy a reklámipari kreatívok éhen halnának szóviccek nélkül, senki nem kétli, hogy Geszti Péternek az örökkévalóságig kell majd Ludas Matyikat olvasgatnia a pokolban. A szójátékokra különösen alkalmas angol nyelvben is hasonló a műfaj megbecsültsége. A 18. században élt híres lexikográfus, Samuel Johnson például azt állította, hogy a szóvicc – angolul pun – a humor [2] legalantasabb formája, Edgar Allan Poe szerint viszont a jó szóvicc jutalma éppen a hallgatóság ellenérzésében mérhető. Johnson ma bizonyára elszörnyedve látná, hogy az interneten proxyt lehetne rekeszteni a szóvicceknek szentelt angol [3] gyűjtőoldalakkal [4], ahol olyan, magyarra lefordíthatatlan rettenetek semmisítik meg az olvasó mentális védelmét, mint a "Time flies like an arrow. Fruit flies like a banana." De ahogy az igényes asztalos mondja: félre a tré fát.

Két agykutató bemegy a kocsmába...

A szóviccek – és egyáltalán a viccek – értelmezésének biológiai háttere viszonylag szűz terület az orvostudományban, de abban nagyjából minden kutatás egyetért, hogy az agyműködésben jelentős különbségek fedezhetők fel a szóviccek és a mórickás-nyuszikás, szituációs viccek felfogásakor, másként zajlik ezeknek a megértése. Most hangsúlyozottan a vicc jelentése megértésének fázisáról, az úgynevezett kognitív juxtapozícióról van szó, nem arról, amikor a már megértett vicc érzelmeket – jó esetben nevetést – vált ki belőlünk.

A vicckutatás akkor lendült fel, amikor megjelentek az olyan modern, kutatásban is használt diagnosztikai eszközök, mint a funkcionális mágneses rezonancia alapú képalkotó berendezés (fMRI) vagy a korszerű EEG-k, amelyekkel a korábbi módszereknél pontosabban lehetett vizsgálni az agytevékenységet. Az fMRI [5] működése azon alapul, hogy a megnőtt aktivitású agyterületek közelében a hemoglobinkoncentráció megváltozik, és megfelelő képalkotó módszerekkel így folyamatosan lehet ábrázolni, mi történik az ember agyában, ha különböző ingerek érik őket, például vicceket hallanak. Richard Wiseman, a Nagy-Britanniában működő hertfordshire-i egyetem kutatója néhány éve ilyen eszközzel vizsgált [6] önkénteseket, akiknek vicceket olvastak fel. Wiseman arra jutott, hogy a hagyományos viccek megértése nagyon is jól behatárolható helyen, a homloklebeny hátsó részén történik. Ez egybevágott azokkal a kutatásokkal, amelyek szerint az emberek, akiknek ez az agyterületük sérül, gyakran elveszítik a humorérzéküket.
Wiseman egy internetes felmérést is végzett: a Laugh Lab [7] nevű projektben több mint 100 ezer ember szavazott több mint 40 ezer viccre, hogy kiderüljön, melyik is a világ legjobb vicce (bár ezt Monty Pythonék klasszikus jelenete [8] óta tudjuk). Íme a győztes:

Két New Jersey-i elmegy az erdőbe vadászni. Egyszer csak egyikük összeesik, és nem mozdul többet, nem is lélegzik. A társa gyorsan felhívja a mentőket:
– Az erdőben vadásztunk, amikor a társam összeesett. Úgy tűnik, meghalt. Mit csináljak?
Mire a segélyvonal ügyeletese:
– Először is győződjön meg róla, hogy tényleg meghalt.
A telefonban rövid szünet, majd az ügyeletes egy puskadörrenést hall. Ezután megint a vadász szól bele a telefonba:
– Oké, és most?

(Megjegyzés: a New Jersey-i származás az amerikai viccekben általában a szereplők ostobaságra utal, a New Jersey-i emberek nagyjából a magyar viccek rendőreinek felelnek meg.)

Wiseman szerint a Laugh Lab legnépszerűbb vicceiben egyértelműen fel lehetett fedezni hasonló mintákat. Az emberek leginkább azokon a vicceken nevettek, amelyeknek eredményeként felsőbbrendűnek érezhették magukat, vagy olyasvalamin nevethettek, ami miatt a civil életben aggódniuk kellett, vagy a viccben valamilyen nem helyénvaló esemény, inkongruencia történt. A legjobb szavazati átlaggal végző fenti vadászos vicc – ami egyébként több mint fél évszázados [9], szóval szakállas poén – mindhárom feltételnek megfelelt: a buta vadászhoz képest felsőbbrendűnek érezhetjük magunkat, kinevethetjük a halált és nem helyénvaló, ahogy a vadász félreérti az ügyeletes szavait.

A tévedés lehet fatál is

Mindhárom fenti tényező hiányzik viszont a szóviccekből, ugyanakkor a szóviccekre az emberek általában mégsem úgy reagálnak, mint egy gyenge nyuszikás viccre. Az ezt feltáró, agyműködést vizsgáló kutatásokban úttörőmunkát végzett Vinod Goel és Raymond J. Dolan a londoni Neurológiai Intézetben. A tudósok 2001-ben folytattak le [10] egy kísérletet, amelyben fMRI-vel vizsgálták 14 egészséges alany agyműködését, miközben felolvastak nekik hatvan viccet. A szóviccek hasonlóan hangzó szavak más-más jelentéseivel operálnak, a kutatók azt vizsgálták, hogyan jelentkezik ez az agyban. Goelék kísérletében [11] a tréfák fele úgynevezett szemantikai vicc volt, amelyek sikeres feldolgozásához a szavak evidens értelmezése után egy másik jelentést kell keresni. A kutatásban szereplő egyik szemantikai vicc például ez volt:

– Miért nem harapják meg a cápák az ügyvédeket?
– Szakmai alázatból.

A viccben az egyértelmű jelentés – a cápa mint a tengeri állat – helyett a hallgatónak egy másik, jóval szokatlanabbat kell keresnie az értelmezéshez, jelen esetben a gátlástalan és könyörtelen jogászok egy – főleg angol nyelvterületen használt – gúnynevét, a cápát. A kísérletben szereplő viccek másik fele fonológiai vicc volt – ha úgy tetszik, igazi szóvicc –, vagyis olyan poénok, amiket csak akkor értünk meg, ha egyszerre mindkét jelentését felfogjuk egy szónak vagy kifejezésnek. Például egy ismert szóvicc szerint a jénai tál és a tévedés közti különbség az, hogy a jénai üvegtál, de a tévedés lehet fatális. Itt a "fatál is" és a "fatális" szavak jelentéstartalmát kell egyidejűleg felidéznünk, hogy leessen a poén.

Goelék tesztjei szerint a fonológiai viccek és a szemantikai viccek megértése más területeken zajlik az agyban. Előbbiek hatására a jobb és a bal halántéklebenyben is megnőtt az aktivitás, amelyeknek a nyelv szemantikai feldolgozásában van fő szerepe: a bal halántéklebeny akkor működik, amikor egy szóhoz hozzákötjük a legvalószínűbb jelentését, a jobb oldali pedig akkor, amikor az eredetin kívül alternatív, nem annyira egyértelmű jelentéseket is keresünk. A szóviccek értelmezésekor viszont a bal halántéklebeny mellett a baloldali frontális lebeny is aktiválódott, ez a terület pedig a beszédhangok felismerésében játszik fontos szerepet. A megértés után a viccek által kiváltott érzelmi válasz minden esetben ugyanott, a ventrális prefrontális kéregben történt, és az itt kimutatható aktivitás mértéke összecsengett azzal, hogy a hallgatók nagyon viccesnek találták az adott szóviccet, vagy azt gondolták, hogy a poén csak egy so-so vicc. Ez az agyterület egyébként az önjutalmazási mechanizmusokért felelős idegrendszeri körök egyik eleme.

Puns not dead

Seana Coulson, a kaliforniai egyetem kognitív tudományokkal foglalkozó kutatója 2005-ben EEG-vel vizsgálta [12], hogy milyen agyi aktivációt váltanak ki a szóviccek. A jobb sorsra érdemes – és bizonyára leszíjazott – alanyoknak 320 egymondatos szóviccet olvastak fel. A kísérlet arra világított rá, hogy a nyelvi megértésért felelős területek szóvicchallgatás közben mindkét agyféltekében egyformán aktiválódtak, és Coulson Goelék eredményére is támaszkodva magabiztosan jelenthette ki, hogy a bal féltekében tároljuk a szavak legegyértelműbb jelentését, a jobb agyféltekét pedig akkor hívjuk segítségül, ha a szavak másodlagos, nem olyan gyakori jelentését akarjuk felidézni.

Coulson vizsgálata azonban rávilágított arra, hogy a szóvicceket akkor értjük meg, ha egyszerre fogjuk fel a kétértelmű szavak lehetséges jelentéseit (az EEG-vel végzett vizsgálatok időbeli felbontása nagyon jó). A kutatók szerint egy szóvicc feldolgozásakor mindkét agyféltekénkben aktiválódik a szemantikai megértésért felelős terület, és ez így is marad végig, amíg a viccre gondolunk: mindkét jelentést észben tartva fogjuk fel a tartalmát. Ez a mindkét agyféltekét megdolgoztató feladat komoly szellemi erőpróba, kisebb ökölcsapás az agynak. Valószínűleg ez a sokk fáj annyira, amikor végre leesik egy borzalmas szóvicc poénja.

A szóvicceket általában azok gyártják, akik a fenti agyterületek egyidejű aktiválására fokozottabban képesek, bár mivel kevesen kutatták eddig a témát, tulajdonképpen egyik felfedezett összefüggés sem eléggé alátámasztott. Az viszont színtiszta spekuláció – bár sokaknak feltűnt már, és az Index szerkesztőségében is megfigyelhető –, hogy a műszaki végzettségűek és általában a reáltudományok felé vonzódó emberek hajlamosabbak a szóviccek puffogtatására és kultiválására. A nyelvi kifejezőkészség és a matematikai érzék közötti kapcsolatot sokan és sokszor igazolták már, valószínűleg ez áll a jelenség mögött – talán egyszer majd a sok haszontalan kutatás között ennek igazolására is jut valamennyi az fMRI-k, EEG-k és egyéb drága berendezések gépidejéből.

Végezetül: David Hawkins, az amerikai Jacksonville-ben található Mayo Clinic orvosa egy tavalyi esetismertetésben megemlékezik [13] egy 81 éves, Alzheimer-kórban szenvedő nőről, akinek súlyosan károsodott a memóriája, de továbbra is brutális szóviccekkel büntette a környezetét. A szóviccektől tehát a végső elhülyülés sem menthet meg minket, de hogy ez örömteli vagy lesújtó hír, azt nem szeretnénk eldönteni; tegye meg, aki nálunk jobban edukált. Nekünk nem e' dukált. (Elnézést.)

2008. január 13., vasárnap

Igaz-e? Borra sör, elgyötör...

Borra sör – elgyötör, sörre bor – mindenkor

„A sörös kancsó ezalatt kiürült, a lovag bort akart inni, elmondva a példabeszédet: „Sörre bor – mindenkor: borra ser – sohasem”.
– Átkozott rossz vinkó! – mondá rá, mikor megkóstolta.
– Hát biz a nyíri máslás ilyen! – tréfált vele Tercsa.
(Jókai: A lőcsei fehér asszony)


A németek e mondást a magukénak tekintik, olyannyira, hogy a máskor tévedhetetlen Christoph Drösser, a Die Zeit legendavadásza egyenesen azt állítja: máshol nem is ismerik azt. A németek azonban nagyon: az ulmi egyetem egy felmérése szerint a megkérdezettek 90 százaléka tartotta magát ehhez a népi „bölcsességhez”. A franciáknak a borra van egy hasonló mondásuk; eszerint fehér bort vörösre inni, jót tesz a gyomornak, fordított sorrendben viszont fordított hatás várható.

Tudományosan egyik megállapítás sem bizonyítható, a magyarázatkísérletekből azonban összegyűjtöttünk egy párat, a fentiekből adódóan főként német nyelvterületről.

Anton Piendl müncheni alkoholszakértő szerint ha az ember a bornál kisebb alkoholtartalmú sörrel kezdi italozását, e „folyékony kenyérrel” megtelíti a gyomrát. A bor ezáltal nem éhgyomorra érkezik, így az alkohol lassabban fejti ki hatását. A professzor szerint azonban a mondás másik fele már nem igaz; példaként hozza erre a profi borkóstolókat, akik az egyes minták között jéghideg sörökkel tisztítják ízlelőbimbóikat.

Christiane Bode, a hohenheimi egyetem élelmiszertudósa nem tudott tudományos magyarázatot adni a kérdésre, szerinte inkább valamiféle etikai szabályról lehet szó, amikor is az italozó „nem akarja elrontani a nemes bor ízét az olcsóbb sörével”. Hasonló véleményt fogalmazott meg Jürgen Brater, aki a népi gyógymódokat és tanácsokat nagysikerű könyvének címéül éppen e tanácsot választotta. Szerinte a mondás valamikor a középkorban születhetett, amikor a sör a nép, a bor pedig az urak itala volt. Egy másik indoklás szerint ha egy úr a nemes borral kezdte italozását, később nem akarta elrontani szája ízét sörrel, azaz a szegények italával. Ugyanebbe a vonulatba illik az a magyarázat, miszerint ha már valaki egyszer eljutott odáig, hogy megengedhette magának a borivást, nem akarta elrontani a róla kialakult képet sörivással.

Manfred V. Singer, a heidelbergi egyetem gasztroenterológiai osztályának professzora szerint arról lehet szó, hogy valaki egyszer a saját negatív tapasztalatait foglalta versikébe, majd ez elterjedt.

Hans-Joachim Pieper, a hohenheimi egyetem professzora szerint nem igaz, hogy a különböző italok keverése feltétlenül bajt okozna. Szerinte minél tisztább egy alkohol, annál kisebb a rosszullét esélye. A vodka és a gabonapálinka ilyen italok, ezeket fogyasztva nemcsak kisebb eséllyel leszünk másnaposak, de ismerőseink szaglószerveit sem tesszük annyira próbára. A kellemetlen illatokat ugyanis nem az alkohol okozza, hanem a különböző adalékok, aromák, ízesítők, amit az italba kevernek.

A német WDR televízió által megkérdezett szakértők szerint a fejfájást, rosszullétet, másnaposságot tekintve az italok sorrendjénél sokkal fontosabb az elfogyasztott alkohol mennyisége, tisztasága, az italazó általános állapota, neme és súlya.

Elképzelhető még a jelenségre egy pszichés magyarázat is. Ha valaki ismeri a közmondást, és hisz is benne, ennek ellenére belemegy egy bor-sör sorrendbe, könnyen elképzelhető, hogy félelmei valós rosszullétet produkálnak.

Je klarer, desto klarer

Ein Hauch von Wodka

Mythos: "Bier auf Wein, das lass sein"

Bier auf Wein, das lass sein!

Stimmt es eigentlich, dass man Bier auf Wein besser lassen soll ?

Bier auf Wein, das lass sein!

Elindulás avagy minden kezdet nehéz...

Üdv!

Nos ez a blog nem más mint egy kis internetes raktár. Vannak cikkek, amik megtetszenek olvasgatás közben. Olyannyira, hogy megeshet, hogy később is elolvasnám újra. Innen már talán kitaláltátok, hogy miért is lett életre hívva ez a kis felület.
Nos igen cikkeket lehet majdan itt olvasni meg mindenféle érdekességet. Így nekem is könnyebb utólag elolvasni egy két szösszenetet és talán nektek is jó, főleg ha találtok egy két olvasni valót, ami érdekes lehet vagy egyszerűen tetszik. No nem egy mai ötletről van szó
(azaz nem is igazán kezdetről van itt szó, hanem sokkal inkább újrakezdésről vagy folytatásról)
2005 óta van ilyen felületem, csak máshol volt eddig... most költözök. Mivel mindent egy helyen akarok kezelni ezért esett a google fiókom által preferált szolgáltatásra a választás. Szóval semmi rejtély nincs a színen, ilyen egyszerű indokok vezéreltek csupán.
No ennyit szerettem volna előljáróban. A következő pár bejegyzés a régi blog cikkei lesznek, így most az elején el lesz kényeztetve a nagyérdemű... na de közel sem lesz ilyen mértékű a frissülés ezen a blogon.
Jó olvasgatást!