Dopping sport

Angel Heredia szerint az atlétika, az úszás, a sífutás, a kerékpár menthetetlen, és a golf sem tiszta

Kitálal az olimpikonokat pumpáló doppingbáró

szerző: Sztankóczy András
2008. augusztus 13. szerda
olvasási idő 15 perc

Két éven át bujkált álnéven Texasban, de aztán az FBI megtalálta. A bizonyítékok – lehallgatott telefonbeszélgetések, elcsípett e-mailek, számlakivonatok – hatására megtört, és beszélni kezdett. Végül kiegyezett a hatóságokkal, vállalta az együttműködést, azt, hogy mindent elmond, és hogy csak az igazat. A mexikói Angel Herediával, a sztárok 33 éves doppingdílerével a Der Spiegel című német hetilap készített interjút, ebből közlünk részleteket. Az interjú végén pedig rövid leírást adunk a cikkben szereplő szerekről és szereplőkről.

– Megnézi a százméteres síkfutás pekingi döntőjét?
– Persze. De tiszta olimpiai győztest nem fogunk látni. Még csak tiszta résztvevőt sem.

– A nyolc futóból…
– …nyolc be lesz doppingolva.

– Ezt persze bizonyítani nem lehet.
– Mégis kétséget kizáróan így van. A 10,0 és a 9,7 másodperc között a dopping a különbség.

– A szerek képesek bárkiből világrekordert csinálni?
– Nem, ez tévhit. Valójában elképesztően keményen kell edzeni, nagyon tehetségesnek kell lenni, és szükség van egy edzőkből és segítőkből álló tökéletes csapatra is. És csak ezután teszik hozzá a legjobb doppingszerek a különbséget. Ez az egész egy kompozíció, egy szimfónia. Minden mindennel összefügg, és a szerek hosszú távon játszanak szerepet: segítenek abban, hogy ki tudd magad pihenni, hogy el tudd kerülni a leépülési fázisokat. Röplabdázni a strandon, az lehet, hogy egészséges – az élsport nem az. Szétrombolod a tested. Marion Jones például…

– …ötszörös érmes Sydney-ben…
– …olyan keményen edzett, hogy az páratlan. A szerek védték a sérülésektől. Aztán győzött, és begyűjtötte az érmeket.

– Büszke rá?
– Igen, persze, még mindig. Hatalmas teljesítmény marad, és ne gondolják, hogy Marion vetélytársai szerencsétlen becsapottak voltak.

– Nem amerikai problémáról van szó?
– Micsoda? Minden ország, minden szövetség, minden élsportoló érintett, és a felelősök közé tartoznak a nagy cipőgyártók is, a Nike, az Adidas. Ismerek sportolókat, akik rekordokat futottak, egy évvel később megsérültek, és jött a telefon: ötven százalékot leveszünk a szponzori pénzedből. Mit gondolnak, mit tesznek ilyenkor ezek a sportolók?

– Magyarázza el, ön mit tett az ügyfeleinek?
– A sportolók állandóan pletykákat hallanak, és aggódnak: a konkurenciának más trükkjei vannak, hogy elkaphatják őket, ha utaznak. Nem szabad hibázni, mert egy hiba karriereket tesz tönkre.

– Tehát a sportolók terapeutája lett doppingügyekben?
– Inkább edzőjük. Együtt találtuk ki, melyikük szervezetének mi a jó, és hogy milyen lebomlási időkkel kell számolni. Javaslatokat készítettem koktélokra és kúrákra, attól függően, hogy a sportoló mennyi pénzt szánt rá. Utcai doppingszerek olcsón, dizájnerszerek néhány tízezer dollárért.

– Marion Jonesnál?
– Nála a pihenőfázisok voltak a kritikusak. Versenyről versenyre ment 2000-ben, szüksége volt pihenésre. Kapott EPO-t, növekedési hormont, adrenalininjekciókat, inzulint. Az inzulin edzés után segít a fehérjeitalokkal együtt, mert gyorsabban szállítja a fehérjét és az ásványi anyagokat a sejtekhez.

– Jones félt az injekcióktól.
– Igen, ezért kevert össze három alkotóelemet egy injekcióba az akkori férje, C. J. Hunter és az edzője Trevor Graham. Pedig nem ajánlottam nekik, szerintem kockázatos volt.

– Milyen kapcsolat fűzte a sportolóihoz?
– Üzleti. Határértékekről és adagolásokról volt szó. Marionnal ritkán beszéltem. Az edzőjén keresztül futott a dolog.

– Létezik a doppingolásnak ritmusa?
– Igen, amikor a szezon véget ér, októberben, várunk pár hetet, hogy a szervezet kitisztuljon. Aztán novemberben bepakoljuk a növekedési hormont és az EPO-t, majd hetente kétszer átvizsgáljuk a szervezetet, nehogy csomók képződjenek a vérben. Plusz jönnek a tesztoszteronlöketek. Ez az első program nyolc-tíz hétig tart, aztán szünet.

– Ekkor rögzítik a szezon céljait?
– Igen, ez a sportolótól függ. Néhányan áprilisban akarnak jó időt futni, hogy szerződéseket kapjanak a legnagyobb versenyekre, másoknak csak a válogatók járnak a fejükben, az amerikai kvalifikációs versenyek a világbajnokságokra, s vannak, akiknek a céljuk az olimpia. Aztán beindítjuk a kijelölt célhoz igazított visszaszámlálást, és elkezdődik a következő ciklus. Ismernem kell jól a sportolóimat, és tudnom kell, hol melyik szövetség milyen módszerekkel tesztel.

– Honnan lehet ezt tudni?
– Éberség. Informátorok.

– Annak idején maga is jó diszkoszvető volt. Miért kezdett el doppingolni?
– Amiért minden sportoló: mert mások is doppingolnak. Hirtelen olyan fiatalok, akiket addig megvertem, tíz méterrel nagyobbakat dobtak. Aztán megsérültem, de szerettem volna mégis bekerülni az olimpiai csapatba. A dopping azzá vált számomra, ami a legtöbb sportolónak: a sport része. Ha ma 12 órát edzel, az edződ holnap megint 12 órát vár tőled. Doppingolsz, mert ez másképp nem megy. Én mindent elolvastam, ami csak elérhető volt, beszéltem más sportolókkal, és hamarosan elterjedt, Angel jól kiismeri magát ezekben az ügyekben. Először csak tanácsért jöttek hozzám. Így kezdődött, aztán Trevor Graham edző megkérdezte, tudnék-e neki segíteni.

– Mi tette önt alkalmassá arra, hogy a világ legjobb sportolóinak doppingdílere legyen?
– Az édesapám kémiaprofesszor, imádom a kémiát. És sportoló voltam. Megszállottan megtanultam mindent. Igazi élvezetté vált: a legjobbakkal dolgozhattam, és még jobbakká tehettem őket. Egy példa. Mindenki az EPO-ról beszél. Divatos. De az EPO vas nélkül csak félig működik olyan jól. Vannak olyan oxigénhordozók, amelyek felturbózzák az EPO-t. Az én szeremet EPO-sokszorosítónak nevezem, s ha beinjekciózom, megtízszerezem az EPO hatását.

– Vannak más titkai?
– Ó, persze. Vannak tabletták a vesének, amelyek a szteroidok maradványait blokkolják: ha a sportolók vizeletmintát adnak, ezek a maradványok nem választódnak ki, így a tesztjük negatív marad. Vagy létezik egy enzim, amely lassan fal fel fehérjéket. Az EPO proteinstruktúrákból áll, így aztán ez az enzim gondoskodik arról, hogy egy versenyző B próbája egészen más eredményeket mutasson, mint az A próba. Aztán akadnak anyagok, amelyeket pár órával a verseny előtt kell bevenni, és megakadályozza az izmok elsavasodását. Az EPO-val együtt valóságos csodát művelnek. Húszféle doppingszerem van, amelyek még mindig kimutathatatlanok az ellenőrzéseknél.

– Létezik valamiféle sablon?
– Igen. Mindig több dolgot kombináltam. Volt például egy szerem, Actovison, amelyik a vérellátást javította – nem kimutatható. Ehhez jöttek a növekedési faktorok: az IGF–1 és IGF–2. És az EPO. Az EPO megnöveli a vörös vértestek számát és így az oxigéntranszportot. Minden sportoló számára ez a kulcs. A sportoló gyorsan akar regenerálódni, a terhelés szintjét magasan szeretné tartani, állandó teljesítményt akar nyújtani.

– Még egyszer: állandó teljesítmény világszínvonalon dopping nélkül elképzelhetetlen?
– Igen. 44 másodperc 400 méteren? Elképzelhetetlen. 71 méter a diszkosszal? Kizárt. Előfordulhat, hogy valaki egyszer hátszéllel 9,8 másodperc alatt futja a százat. De tízszer egy évben tíz alatt esőben és hőségben? Csak doppinggal.

– Tesztoszteron, növekedési hormon, EPO, ez volt a kombinációja?
– Igen, egyéni változatokkal. És így csodálatos dolgok válnak lehetővé. Jerome Young 2002-ben a harmincnyolcadik volt a 400 méteres világranglistán, aztán elkezdtünk együtt dolgozni, és 2003-ban majdnem minden nagy versenyt megnyert.

– Hogyan fizették önt?
– Éves honoráriumot kaptam. Nagy eredményeknél 40 ezer dolláros bónusszal.

– Az atlétái 26 olimpiai érmet nyertek. Mennyi pénzt keresett?
– Számoljunk úgy, hogy 16-18 eredményes sportoló egy évben, és 15-20 ezer dollár sportolónként. Jó életem volt.

– De nem volt rossz az, hogy a sportvilág árnyékában kellett élnie, ahol senki nem láthatta?
– Nem, bár ritkán mentem el a nagy versenyekre, ez csak a féltékenység miatt volt. Az amerikaiak nem akarták, hogy a jamaicaiakkal dolgozzak, és viszont. De árnyék? Nem. Ez az egész egy lánc volt, a sportolóktól az ügynökön át a szponzorokig, én ennek voltam a része, és mindenki tudta, hogyan játsszák ezt a játékot. És mindenki így akarta, mert így gazdagodtak meg belőle.

– Maurice Greene? A százas szupersztár az olimpiai mozgalom egyik példaképe, esküszik rá, hogy tiszta.
– Hazugság. 2003-ban és 2004-ben együtt dolgoztunk.

– Vannak bizonyítékai?
– Igen, például egy tízezer dolláros átutalás.

– Greene azt állítja, barátoknak adott pénzt. Mit kapott öntől?
– IGF–1-et és IGF–2-t, EPO-t és ATP-t, vagyis adenozintrifoszfátot, ami erősíti az izom-összehúzódást.

– Kimutathatatlan?
– Kimutathatatlan. Használtunk krémeket is, amelyek nem hagynak nyomot maguk után, és lényegesen emelik a sportolók tesztoszteronszintjét.

– A sport minden szintjén doppingolnak?
– Igen, csak a dopping minősége különbözik. A szegények egyszerű szteroidokat vesznek, és reménykednek, hogy nem ellenőrzik őket. Ha a sztárok közé tartozol, havi ötvenezer dollárt keresel, ehhez jönnek még a fellépőpénzek, a cipőszerződések. Befektetsz százezer dollárt, és én építek neked egy kimutathatatlan dizájnerszert.

– Magyarázza el, mik ezek!
– A dizájnerdoppingok több olyan szerből állnak össze, amelyek a kívánt reakciót idézik elő. És aztán megváltoztatok bennük egy-két molekulát a lánc végén, így az egész nem akad fenn a tesztelések szűrőjén.

– Az ellenőrök vadászata a sportolókra…
– … maga is sport. Versenyfutás. Egy-két évvel előrébb kell lennünk. Tudnunk kell, melyik gyógyszer hol tart a kutatásban, állatkísérletekben, hogyan tudjuk beszerezni. És ismernünk kell az ellenőrök módszereit.

– Megnyerhetik az ellenőrök ezt a versenyt?
– Elméletileg igen. Ha minden szövetség, szponzor, menedzser, sportoló és edző összefog, és minden pénzt bevetnek, és minden sportolót hetente kétszer ellenőriznek, csak akkor. Ami most folyik, nevetséges. Alibi. A pénzt megspórolhatnák, adják nekem, és szétosztom a mexikói árvák között!

– Az elképzelés, hogy a sport tiszta verseny, rögzített szabályok között, a valóságban már rég halott?
– Persze. A nagy sporteseményeken ötezer dollárt kap az, aki a nyolcadik lesz. Az első százezret. Ezen elgondolkodik a sportoló, és azt mondja, hogy amúgy is mindenki doppingol, amiben igaza is van. Azt gondolják, hogy egy sportoló ideákról és erkölcsről elmélkedik? A tiszta csúcsteljesítmények mesék, barátaim.

– Tulajdonképpen a doppingszerek engedélyezése mellett érvel?
– Nem, de azt gondolom, hogy az EPO-t, az IGF-et és a tesztoszteront engedélyeznünk kellene, aztán az adrenalint és az epitesztoszteront, vagyis azokat az anyagokat, amelyeket a szervezetünk maga is előállít – gyakorlati okokból is, hiszen az üldözése lehetetlen, de a sportszerűség szempontjából is.

– Sportszerűségből? Komolyan beszél?
– Bizony, vegyük csak a legnépszerűbb szert, az EPO-t: megváltoztatja a hemoglobinszintet, márpedig az embereknek különböző a hemoglobinszintjük. Az engedélyezés tehát éppen azt az egyenlőséget és igazságosságot valósítaná meg, amit állítólag mindenki akar. Hiszen genetikai különbségek vannak sportolók között.

– Az, hogy élőlények különböznek, természetes. Minden sportolót egyenlővé akar tenni a doppinggal?
– Az átlagos sportolónak egy milliliter vérében három nanogramm tesztoszteron van, a sprinter Tim Montgomerynek is három nanogrammja van, Maurice Greene-nek viszont kilenc. Mit tehet Tim? Nem a dopping igazságtalan, hanem a természet.

– Tiltana azért valamit?
– Minden mást, mindent, ami veszélyes lehet. Amfetamin? Betiltani. Szteroidok? Betiltani.

– Léteznek még tiszta sportágak?
– Az atlétika, az úszás, a sífutás, a kerékpár menthetetlen. A golf? Az sem tiszta. Foci? Focisták jönnek hozzám, és mondják, hogy vonaltól vonalig kell rohangálniuk anélkül, hogy elfáradnának, háromnaponta pedig játszaniuk. A kosarasok zsírégetőket szednek, amfetamint, efedrint. Baseball? Haha. Szteroid az előkészületeknél, amfetamin a meccsen. Még az íjászok is szednek nyugtatókat, hogy a karjuk ne remegjen. Mindenki doppingol.

– Mit csinál most, miből él?
– Még van egy kis pénzem. Újra tanulok, gyógyszerész akarok lenni. Persze nem tudom, vád alá helyeznek-e majd, vagy mi lesz velem. De Jerome Younghoz képest azért egész jól megy nekem.

– Miért, mit csinál a 2003-as világbajnok?
– 31 éves, és egy teherautóval kenyeret szállít. Azt mondják, megszegte a sport szabályait. De ez nem igaz, éppen hogy ezeket a szabályokat követte.

*

A teljes interjút elovashatja a Der Spiegel honlapján!

*

Angel Heredia tehetséges mexikói diszkoszvetőként indult (ahogy maga mondja, „nagyon jó voltam Mexikóban, nagyon átlagos világviszonylatban”), kilenc éven át látta el az atléták legjobbjait, elsősorban az Egyesült Államok, Jamaica, a Bahamák és Mexikó versenyzőit mindenféle doppingszerrel. Saját adatai szerint 41 atléta volt az ügyfelei között, rajtuk kívül még néhány bokszoló, focista és sífutó.

Köztük volt Jamaicából Raymond Stewart, Beverly McDonald, Brandon Simpson. A Bahama-szigetekről Chandra Sturrup. Amerikából pedig Jerome Young, Antonio Pettigrew, Tim Montgomery, Duane Ross, Michelle Collins, Marion Jones, C. J. Hunter, Ramon Clay, Dennis Mitchell, Joshua J. Johnson, Randall Evans, Justin Gatlin vagy Maurice Greene.

A fentiek közül egyesek bevallották, hogy doppingoltak, mások tagadják.

Marion Jones például – a százméteres síkfutás győztese Sydney-ben – márciusban kezdte meg féléves börtönbüntetését, miután 2000-ig visszamenőleg minden érmétől megfosztották. Az edző, Trevor Graham még várja, mekkora büntetést szabnak ki rá, mindenesetre minden amerikai sportlétesítményből kitiltották, a Nike is felbontotta vele a szerződését. A Sydney-ben 4x400-on győztes egész amerikai váltót megfosztották a bajnoki címétől.

EPO: az állóképesség lényegében az oxigénfelvételtől függ. Az erythropoetin (EPO) hormon, amely a vörös vértestek termelését serkenti. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság már több mint 12 éve tiltja a használatát. 1983 óta lehet szintetikusan is előállítani, eredetileg vesebetegeknek fejlesztették ki, hogy a vérszegénységüket kezeljék.

HGH: human growth hormone, azaz emberi növekedési hormon, a törpenövekedés ellen kezdték először alkalmazni. Egy egész sor enzim, hormon és más növekedési faktor termelését emeli, utóbbiak között a legfontosabb az IGF (Insulin-like Growth Factor vagyis inzulinszerű növekedési faktor). A HGH nemcsak az izmokat, hanem a csontokat is növeli, így lesznek a szedésének következményei a hosszú végtagok, a megváltozott fej és a hatalmas kezek.

Anabolikus szteroidok: a férfi nemi hormon, a tesztoszteron leszármazottai. Ezeknek az anabolikus szteroidoknak vagy növekedési hormonoknak nemcsak izomnövelő, hanem elférfiasító hatásuk is van.

Stimulálószerek: olyan anyagok, amelyek élénkítően hatnak a szervezetre, a központi idegrendszer aktivitását javítják. Ajzószerként közvetlenül a verseny előtt vagy alatt használják őket, mert növelik a kockázatvállalási hajlandóságot, a motorikus aktivitást, elűzik a fáradtságot, alkalmazásuk azzal jár, hogy a sportoló nem érzékeli természetes teljesítőképességének a határát. A legismertebb stimulánsok az amfetaminok, a kokain, az efedrin és a koffein (az utóbbi csak nagy adagban tiltott). Sok stimulánsnál a rendszeres fogyasztás függőséget okozhat. Már 1967 óta a tiltólistán vannak, miután előzőleg számos halálesetet lehetett visszavezetni használatukra.

Narkotikumok: kábítószereket, például morfint használnak, hogy elnyomják a nagy teljesítménynél fellépő fájdalmakat – például maratonfutásnál. Itt is fennáll a függőség veszélye.

Rátgéber László nem akar tévétorony lenni

Egy nagyon jó cikk, amiben nem csak a kosárlabdáról, hanem a magyar sport és a magyar élsport életéről is szó van...

| 2008. március 22., szombat 21:30

A kosárlabda a genetikától, a hústól, a centiktől és a pénztől függ, de az oroszok mindenkit megvásárolnak. 1993 óta folyamatosan sikeres a pécsi női csapattal a mesteredző, aki visszatért a női válogatott élére, mert minden annyira rossz. Az éneklés viszont jó, amit Lovasi András megmentése miatt kezdett el a Kiscsillagban. Rátgéber Lászlóval beszélgettünk.

Rátgéber László

Újvidék, 1966. 10. 11.
Csapatai: Vojvodina, Jugoszlávia ifjúsági válogatottja, Jugoszlávia felnőtt válogatottja (másodedző), MiZo-PVSK (1993-tól) Női válogatott: Eb 4. (1997), Eb-7. (2001), Vb-10. (1998) tízszeres magyar bajnok, kétszeres Euroliga-bronzérmes (2001, 2004), kilencszeres Magyar Kupa-győztes, mesteredző (2003)

Egy este van Kiscsillag- és The Clash-koncert, illetve Pécs-meccs. Melyiket választja?

Fotó: Barakonyi Szabolcs

Túl sok variáció van. A Pécs a munkám, nehéz elcserélni bármire, a Kicsillag meg nagyszerű, hogy van, az a barátság és a szabadidő. A Clash science-fiction: mivel Joe Strummer nincs már köztünk, ezért ha lenne is Clash, akkor se mennék el. Bár a Sex Pistolsra el fogok menni mosolyogni Újvidéken, és a Szigeten is lesz. Ők szétrombolták az ideált tíz éve, érthető okokból, a pénz miatt. A Clash maradjon sci-fi.

Két számot írt a Kiscsillagnak, rendszeresen fellép velük.

Lovasi felhívott, hogy csinál egy új együttest, hallgassam meg az új számokat, amiket Ózdi Rezsővel, a Kispál és a Borz-alapítóval vettek fel. Annyira rosszak voltak régen, hogy a szomszédok feljelentették őket, menniük kellett a patacsi művház próbaterméből. Meghallgattam az Itt valahol és a Kockacukor című számokat, és azt mondta Lovasi, szeretne gitározni, és valószínűleg nagyon jó lesz. Ezután meghívtak ebédre, amit én fizettem, így gyorsan rájöttem, hogy ez egy profitképes produkció lesz. A Kispállal is felléptem néhányszor, ennek szintén megvan a története, mert Lovasi jogosítványát csak akkor adta vissza a rendőr, ha éneklünk valami punkszámot, és ezt Lovasi nem tudta volna. Lovasi megkért, írjak angol nyelvű számokat. A Kispál és a Borzról és Lovasi szövegeiről írtam a Russian in the schoolt. Bandi nagyon tehetséges, de úgy könnyű jó szövegeket írni, ha valaki tehetséges. Akkor viszont szép teljesítmény, ha balfasz valaki. Az a titok, hogy ő nem beszél angolul, és nem értette, miről énekelnek a világban, míg mi angol szövegeken nőttünk fel, ezért ő teljesen tiszta, nem fertőződött meg angol szövegekkel. A Fishing on Orfű című szám az új albumon lesz, tetszik az embereknek a lüktetés, és hogy mennyire jó horgászni. Az Almássy téri koncerten készült, a legfőbb merénylet önmagunk ellen, aminek az üzenete, hogy nem szégyen vidámnak lenni.

Mi kellene ahhoz, hogy elhagyja a Pécset?

1993-ban hatodik helyezettként vettem át a Pécs csapatát, és arról álmodoztunk, hogy majd elindulunk egy nemzetközi kupában és Final Fourt játszhatunk. Az álmom egy kis Real Madrid volt. Nagyon nehéz versenyezni, amikor az oroszok megveszik a legjobb játékosokat, a nyugat-európai csapatok a többiből válogatnak, nekünk meg itt a maradék. A Mizo-Pécsnek van egy csomó bajnoki címe, de nem hiszem, hogy ebből háromnál többször mi lettünk volna a favoritok. BSE, Diósgyőr, Sopron, mind erősebbek voltak, mi az akkori magyar magot szedtük össze: Iványi-Károlyi-Újvári-Csák-Béres. Olyan csapatot csináltunk, amely tudott küzdeni, de ez sem volt elég. Akkor fájt a legjobban a szívem, amikor a Szamara ellen két-három labdán múlt a győzelem. A különbségek forintban, centiben és kilókban mérhetőek.

Nem keresem mindenáron a változást, én edzőként vállaltam, hogy vándormadár legyek, de két gyerekkel nem szívesen változtat az ember. Persze ha kihúzzák alólad a talajt, valamit húznod kell. Egy magyar válogatott van, egy Pécs van, nem akarok mást, nem akarok se polgármester, se tévétorony lenni. Kosárlabdaedző vagyok, ha valami eltűnik, akkor nagy baj lesz. Minden kiváltható, de amit itt csinálok, annál nincs hálásabb dolog most Európában, ha nem tisztán a financiális dolgokat figyeljük. Valójában a gazdagságról kell beszélni, ami meg itt a szívünkben van, és azt nem tudják elvenni.

Sportoló családból származik, kosarazott, fiatalon edző lett.

Édesapám volt Jugoszláviában a női szövetségi kapitány 1966-ban, amikor születtem, édesanyám pedig többszörös jugoszláv válogatott, kétszeres bajnok. Sokszor viccelek, hogy a feleségemnek (3) és az anyukámnak (2) is több aranyérme van, mint a Sopronnak (4). Kosaraztam, de ahogy minden fiatal szeretne magával kezdeni valamit, úgy én is, és ez elég kreatív dolognak tűnt. Lányokat jobb edzeni, előbb látszik a munkád. A fiúknál akkor vagy valaki, ha jön egy csávó, és leszakítja egy zsákolással a gyűrűt. Te állsz a kispadnál, hogy milyen jó edző vagy. A lányoknál meg úgy állsz, mintha hülye lennél. Ez a férfi kosárlabda előnye. Egy női csapatnál sokkal gyorsabban meglátszik az edző munkája, ezért minden kezdőnek ajánlom, hogy lányokkal dolgozzon. Persze tudnak szeszélyesek lenni, de nem kell félni tőlük.

Mi volt a legjobb visszautasított szerződésében?

Tizenöt év alatt három komoly szerződésajánlatom volt. Nem kell azt hinni, hogy engem naponta hívogatnak, hogy menjek valahova edzősködni. Ennek az az alapvető oka, hogy tudják, nehezen lehet engem kimozdítani Pécsről. 1997-ben volt az első, akkor Berényi János, az MKOSZ jelenleg elnöke és a Sopron akkori elnöke nagyon el akart vinni Sopronba, mert nagy bajok voltak Pécsen. Ezután önállósodott a szakosztály, azóta csak döntőket játszunk, és talán kettőt-hármat vesztettünk el. Akkor indult el az igazi Mizo-Pécs építése. Volt egy férfi kosárlabdás átruccanás, amiben meghátráltam keményen. A Moszkva is megkeresett, és nem most, amikor sokat írtak róla. A szezon előtt eljöttek hozzám, és még a pénzügyi tárgyalások előtt azt mondtam, nem.

A szövetségi kapitányi posztot miért vállalta újra? Fogunk újra örülni egy Eb-7. helynek, ahogy még korábbi szövetségi kapitányként megjegyezte?

Most olyan frekvencián vagyok, hogy el kellett vállalnom. Egy magyar női válogatott van, nem nyolc. Aggódom, hogy a kulcsemberek elvállalják-e, mert nagyon leépült a válogatott imidzse, de remélem, hogy az új generációval el tudunk kezdeni építkezni. Ehhez viszont az kell, hogy az idősebbek most elvállalják. Nagyon mélyen vagyunk, a 22. helyen, épp bent maradtunk a legerősebb csapattal. Ha csak a fiatalokra számítanánk, semmi sanszunk nincs. A régi labdarúgómondás áll itt is: könnyebb bent maradni, mint feljutni az NB 1-be. Nálunk erről van szó. Az öregeknek most kell visszaadniuk, amit kaptak a kosárlabdától. Ha nem vállalják el, akkor a lúzerek filozófiájával hosszú terminusra kell készülni.

Mi volt az a biztosíték, amivel rá tudták venni?

Az utóbbi években nagyon gyenge volt a játékunk, jobban idegeskedtem a válogatott meccsein nézőként, mint azok, akik annak idején elidegenítettek a válogatottól, mert nem szakmai dolgokról volt szó. Mindenbe belekötöttek. Egy probléma van, ha az idősebb játékosok is ezt érzik, mint én, hogy elidegenültek, és nem becsülik meg őket. A mottó most az, hogy mit tehetünk a hazáért, és nem az, hogy mit tett a haza értünk. Az összefogásnak belülről kell jönnie. Nagyon kevés az esély így is, de nem akarok úgy élni, hogy nem próbáltam meg. A játékosok számára is fontos ez, mert végre kiderül, ki mennyit ér. Akkor sokat kellett veszekedni, de az idő megmutatta, mi az arany és mi a bizsu. Habár ahhoz rövid az élet, hogy szar borokat igyunk, de elég hosszú, hogy mindenki megmutassa, mennyit ér és mit tud. Hiányérzetem lenne, ha nem próbálnám meg. Ha jó játékos vagy, bedobod, ha rossz vagy, kihagyod, de ha el sem dobod, akkor nem vagy játékos. El kell vállalni.

Mi volt a legjobb és legrosszabb edzői döntése?

Egy egyetemista a szakdolgozatánál is megkérdezte már ezt tőlem: amikor nem utaztam ki a magyar válogatottal Volgográdba, az oroszok elleni meccsre, hogy pihenten várjuk a visszavágót a kezdő ötössel, és kijutottunk. Most mindenki elégedett lenne a hasonlóval, mert csak tévéről nézzük az EB-t. Igen, a legrosszabb: amikor nem utaztam ki a válogatottal. Képtelen voltam kívülről látni a helyzetet. Én megegyeztem akkor a csapattal, mindenkivel, hogy ez így rendben van, de a nyilvánosság borzalmas volt. Iszonyatos volt, amit kaptam, a lemondásomat követelték. De egyben ez volt az egyik legjobb döntésem is.

Mitől roggyant meg a Pécs gazdaságilag?

A eredmény hajszolása miatt. A pécsi kosárlabda nemcsak az anyagi helyzet miatt gyengül, hanem az európai tendenciák miatt is. A női kosárlabda olyan sportág, amit mind az öt földrészen játszanak, és nem akármilyen szinten: az ausztrálok a világbajnokok, Amerikáról ne is beszéljünk, Afrikában és Ázsiában is egyre jobbak. Lassan eléri azt a szintet, mint a fociban, hogy Afrikából jönnek a legjobbak. Rengeteg pénz van a kosárlabdában, de Európában űzik a legmagasabb szinten. Ilyen még nem volt, és nem is lesz. A férfiaknál a spanyolok nyerték a vb-t a görögök ellen, a nőknél sem jutottak be az amcsik a döntőbe. A női Euroliga erősebb, mint a WNBA. A Szpartak Moszkvában négy orosz válogatott szerepel, hat WNBA-sztár, és a világ legjobb játékosa, Lauren Jackson. Nagy pénz van a sportágban, és amint valahol nagy pénz van, Magyarország abban leszakad. Nem a hús és a genetika miatt. Korábban komoly esélyeink voltak, hogy megnyerjük a Final Fourt, de akkor Leslie és Griffith nem játszott még Amerikában. Tuvics 20 millióba került, most 25-be, Sztyepanova kevesebbért játszott nálunk, mint a tőlünk elszökő Edwards.

Három Final Fourt játszottunk, és oda be is kell jutni. Amikor 2001-ben először kerültünk Európa legjobb négy csapata közé, a magyar fizetésekhez képest jól kerestek a játékosok. Béres Tímeát és Bujdosó Nórát elvitték tavaly, mindkettő a Final Fourban van, de alig játszanak. És miért mentek oda? Mert ezek elől a csapatok elől elvittek mindenkit az oroszok. A tavalyi év magyar bajnokságának messze legjobbja, Ivana Matovic, aki ugye Sopronban játszott, három évre leszerződött egymillió euróért, de az Euroliga kulcsmeccsein egy percet sem játszott. Ül a kispadon, nézi a meccset: ez luxus. Minden orosz csapat nagyokat igazol, hogy egymással versenyezzenek. De közben nincsenek már orosz játékosok: a Final Fourba jutott Jekatyerinburgban az 5x40 percből 4 percet töltött orosz a pályán. De ez nem érdekel senkit.

Most mennyi a Pécs költségvetése?

Egymillió dollárnál több, de egy moszkvai csapatnak 7 millió dollár, ami valójában no limit. Aki kell nekik, azt megveszik. Így már nem lehet tudni, ki mennyit ér. Mindig annyit, amennyit fizetnek érte.

Pécsen most még inkább az utánpótlás-képzésre helyezik a hangsúlyt. Merre tovább?

Ezzel a csapattal nyertem 9 bajnoki aranyat és 10 kupát, de másnap, amikor felkeltem, soha nem voltam okosabb. Tavaly az elvesztett döntő után sem lettem butább, sőt akkora gazdagságot kaptunk, hogy megismerhettük, ki van velünk, ki ellenünk. Régen volt ennyi nézőnk. Most kezdjük átértékelni a dolgokat itt, Pécsen, és egy célunk maradt, hogy mindig tele legyen a csarnok, olyan csapatunk legyen. A döntő jó volt arra, hogy átérezzük, nagyon nehéz lesz megint legyőzni a Szamarákat, pedig itthon nem vertek meg minket. Sajnos gyengülünk, de utánpótlásbázist fogunk beindítani, és edzőképzést, a pécsi egyetemmel együttműködve. Felajánlottam a városvezetésnek, hogy átadjuk azt a tudást, amivel a legjobb edzőket és játékosokat neveltük ki. Mint az MTK a fociban. Most ebben látom megvalósíthatónak a saját kreativitásomat.

Oroszország és Amerika. Nem próbálná ki magát külföldön, ahol van pénz és ember is?

Kimehettem volna Moszkvába, anyagilag is jobb lett volna, talán a Final Fourt is megnyerem, de nem elégít ki. Ez csak egy trófea, és Moszkvában csak egy kreativitás nélküli katona lennék, mint a többi elkényeztetett és túlfizetett sztár. Persze, szeretnék Euroligát nyerni, de a Péccsel, vagy egy olyan csapattal, amin érezni a munkámat, mert egy edző csak akkor elégedett, ha látszik a csapa játékán a munkája. A tanár is szívesebben tanít gyengébb képességű diákokat.

Amerika másik dimenzió. Ott nagyon erős kosárlabda-kultúra van a középiskolákra és az egyetemekre építve, de sokkal több az idióta is, mint itt. A head coachnak teljesen más a feladata, mint Európában. Nem kell neki foglalkozni az utánpótlással. Európában máshogy kell beszélni az újságírókkal, a játékosokkal, a vezetőkkel és a szurkolókkal is. Ott minden fel van építve köréd, és abba a gépezetbe téged behelyeznek, ennyi. Nekem nincs jó véleményem az amerikai edzőkről, bár persze tudom, onnan indultak a zsenik. Az alapdolgokat csinálják fantasztikusan. Az amerikaik által kitalált rendszer csak ott működik, rengeteget lehet tőlük tanulni, de tilos majmolni őket. Szerintem évente ötven Michael Jordanhez hasonló adottságú kosaras jön ki az iskolákból, majd jön a fizikai és a mentális kiválasztás. Nálunk örülni kell minden gyereknek, aki bejön.

Mi a híres jugoszláv iskola lényege, amely Kukocsot, Divacot, Sztojakovicsot és Petrovicsot adott az elmúlt évtizedben?

Meg kell tanítani győzni a gyerekeket, ezt akarjuk. Vannak genetikai dolgok, a Dinari-hegységben vannak falvak, ahol az átlagmagasság 190 cm felett van. Egy dolgot nem szabad elfelejteni, hogy a jugoszlávok a magyaroktól is tanulták a kosárlabdát, a horogdobást ők is horognak hívják. Kicsit puhább diktatúra volt a magyarországinál, viszont minden szombaton kosárlabda volt a tévében. Aki nem tudott kosarazni vagy focizni, annak nem volt csaja, elzavarták a picsába. A társadalmi kultúra teljesen más volt, mindenki sportolt. De a legfontosabb, hogy a jugoszlávok megtanulták, nemcsak az edző tanítja a játékost, hanem a játékos is az edzőt.

A kommunista vezetés úgy építette fel az országot, hogy mindig hoztak hozzá rendezvényeket is: 73-ban Belgrádban kosárlabda Eb volt, 79-ben mediterrán játékok Splitben, 89-ben Zágrábban megint Eb, és még sorolhatnám. Verseny verseny hátán, amihez mindig kapcsolódott egy új létesítmény átadása is. És Jugoszláviában nem dominált az olimpiai pont. Nekem tesisként még tanították, hogy alapvetően négy iskola létezik: a cseh, a svéd, a francia és a német. Ezután következett a keletnémet. Ezekből mi utóbbit sajátítottuk el. A labdarúgás a világon mindenhol a legnépszerűbb, és most már nem vagyunk hülyék a vasfüggöny miatt, látjuk a tévében a külföldi meccseket. A hagyományosan sikeres magyar sportokat, mint a kajak-kenu, úszás, asztalitenisz, meg kellene óvni, a népszerűeket meg továbbfejleszteni. Figyeljük csak meg, ott ahol komolyabb pénzek lettek befektetve a sportba, sehol sem vagyunk. Ahol pénz van, az elkezd süllyedni. A kultúra sincs eléggé támogatva, de a magyar sportot magára hagyták. Ha a színházakat magukra hagynák, azok is tönkremennének.

Ennek az egész sportkultúrának ilyen a felépítése. Ebben az országban nincs kellőképpen megbecsülve a teljesítmény, nincsenek létesítmények, addig nem tudunk másról beszélni. Nem lehet fiatalokat istállókba levinni edzésre, amikor mindenki utazik, és látja a világot. Nincs edzőképzés, nincs pedagógia. A testnevelő tanárok nem kosárlabda-fanatikusok. Az élsport nem az, ami a sport. El lehetne választani testnevelésre, tömegsportra, versenysportra, látványsportra, akármilyen rossz nevet kitalálhatunk még ide. Sokkal nagyobb társadalmi elismerésük volt azoknak, akik tettek a sportért. Ezeket ki lehetne javítani, most egy-egy kis sziget az országon belül működik. Mindennek az a titka, hogy alkalmazkodj a helyzethez, ha nem te alakítod. És az alázat.